Váltás jöhet az Operaház élén: a három esélyes jelölt neve is kiderült

2023. április 28. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

A héten lezajlott bizottsági meghallgatást követően, várhatóan május végén derül majd ki, hogy ki vezeti a jövőben a Magyar Állami Operaházat. Az eddigi tizenegy pályázó közül, a meghallgatások után hárman esélyesek a posztra, de a végső döntést Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza majd meg.

Az Index értesülése szerint a főigazgatói posztért folyó versengésből legjobban kikerülő jelöltek közül Miklósa Erika operaénekes a legismertebb, de az esélyesek közt tartják számon Kesselyák Gergelyt, az Operaház jelenlegi első karmesterét, illetve Vadász Dániel jogász, énekes, kulturális menedzsert is.

Meglepetésre nem került a szűkített listára a jelenlegi megbízott főigazgató, Ókovács Szilveszter, ugyanakkor a cikkben leírták, hogy a meghallgatások során vele is hosszabban beszélgetett a bizottság, ahogy Kesselyákkal és Vadásszal szintén. Bár a három jelölt a mostani meghallgatások után a legesélyesebb, a miniszternek joga van a tizenegy jelölt közül bárkit választani, ahogy várhatóan velük és a bizottság tagjaival is hosszan egyeztet még Csák János a végső döntést megelőzően. Az új főigazgató megbízatása 2023 augusztus 1-től 2028 július 31-ig tart majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!