Pedro Pascal és Ethan Hawke szerelemmel és más halálos veszélyekkel néz szembe Almodóvar meleg westernjében

2023. április 27. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent Pedro Almodóvar új rövidfilmjének előzetese – írja a Variety. A Strange Way of Life két szerelmes cowboyról szól, akiket Pedro Pascal és Ethan Hawke alakít.

A film nem véletlenül hasonlít hangulatában és témájában is a Jake Gyllenhaal és Heath Ledger főszereplésével készült Brokeback Mountainra. Két évtizeddel ezelőtt ugyanis Almodóvarnak is felajánlották, hogy rendezze meg a filmet, de visszautasította, mert attól tartott, nem kapna elég alkotói szabadságot a víziója megvalósításához. Most úgy tűnik, bepótolja a lemaradást.

„Ez egy queer western abban az értelemben, hogy van benne két férfi, akik szeretik egymást, és ebben a helyzetben ellentétesen viselkednek” – nyilatkozta a filmről korábban a spanyol rendező. Hozzátette, a filmben van minden, ami egy rendes westernben van (tanya, seriff, lövöldözés), de van benne valami plusz is: olyan dialógus két férfi között, amit westernfilmben szerinte eddig még nem láthattunk.

A 30 perces film szinopszisa szerint: „Egy férfi átlovagol a sivatagon, amely elválasztja őt Bitter Creektől. Jake (Ethan Hawke) seriffet látogatja meg. Huszonöt évvel korábban a seriff és Silva (Pedro Pascal), a cowboy, együtt dolgoztak bérgyilkosként. Silva azzal az ürüggyel látogat el hozzá, hogy újra találkozni akart fiatalkori barátjával, és valóban meg is ünneplik a találkozást. Másnap reggel azonban Jake közli vele: utazásának oka nem az, hogy régi barátságuk emlékeit felidézzék”.

A filmet az idei Cannes-i filmfesztiválon mutatják be május végén. Ez egyébként a filmiparba belekostóló francia divatház, a Saint Laurent első projektje. A Strange Way of Life producere és jelmeztervezője Anthony Vaccarello, a divatház kreatív igazgatója.

Ez a spanyol rendező második angol nyelvű filmje a Tilda Swinton főszereplésével készült és 2020-ban bemutatott „The Human Voice” című rövidfilm után.

A Narcos, a Trónok harca, a Mandalorian után a The Last of Us-szal Pedro Pascal végleg bebetonozta magát Hollywood legtetején. Arról, hogy honnan indult, és hova jutott, ebben a portrécikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!