Már nem családi vállalkozásként készülnek a jövőben a Marshall-ládák

2023. március 30. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Felvásárolta egy svéd cég az egyik legismertebb rockzenei márkát, a Marshallt, írja a Verge. A céget 1961-ben alapította Nagy-Britanniában Jim Marshall, akit az egész rockzenei hangzás egyik úttörőjeként is szoktak emlegetni, hiszen az ő gitárerősítőit használta mindenki Jimi Hendrixtől az AC/DC-ig már a '60-as évektől, és a márka népszerűsége máig kitart.

A Marshall az alapítástól kezdve családi tulajdonban volt, most azonban felvásárolta a svéd Zound Industries, akik eddig is gyártottak már Marshall márkájú fejhallgatókat és hangfalakat. A Marshall és a Zound ezzel a lendülettel össze is olvadt, a jövőben The Marshall Group néven működnek tovább, amelyben a Marshall családnak továbbra is marad 24% tulajdonrésze. Az akvizíció részét képezi a Marshallhoz tartozó Natal Drums márka és a lemezkiadó is. A hírek szerint a gyártás továbbra is Nagy-Britanniában és Vietnámban marad.

A Guitar World szaklap megjegyzi, hogy az elmúlt években viszonylag kevés újdonságot jelentett be a Marshall, de az új tulajdonosi háttér azt is jelentheti, hogy az alapvetően tradicionális, nosztalgikus működésre berendezkedett cég megpróbálhat a jövőben haladni a korral és az új digitális megoldásokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!