Bérczes László: Most már csak közhelyeket tudok mondani a szétszaggatottságunkra

Ezen a héten Bérczes László Jászai Mari-díjas magyar rendező, tanár, szerkesztő, dramaturg és az Ördögkatlan fesztivál társszervezője volt Veiszer Alinda vendége. Bérczes többek közt Mucsi Zoltánnal és Cseh Tamással is csinált beszélgetőkönyvet, szeptemberben pedig egy olyat is kiad majd, amelyben önmagával beszélgetett, így tulajdonképpen a saját történetét meséli el benne. A teljes interjúban, amelyet egy jelképes havidíjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni, erről is volt szó, de Bérczes beszélt a gyerekkoráról, arról, hogy közvetítőnek tartja magát, és elmondta, hogy Cseh Tamás szerinte ma is szeretné őt.

Ragasztás, kötés

A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Veiszer felidézte, 2001-ben Gabnai Katalin azt írta Bérczesről, hogy egy „kategorizálhatatlan színházi ember”. Ezt most sem utasította el, és elmondta, hogy akkoriban a Bárka Színháznál valóban egy sor dologgal foglalkozott, de szerinte most már lehet azt mondani, hogy színházi rendező – nemcsak mert most már azért rendezett elég sok darabot, hanem mert most már meri is így hívni magát. Azt is hozzátette, hogy nem érzi úgy, hogy ő valamire született volna, és a könyvében sem azért hivatkozik közvetítőként magára, mert az akarna lenni, ez inkább a természetéből következik.

Mint mondta, gyakran tapasztalja, hogy sokszor vannak félreértések két ember között, ezeknek a tisztázásban tud jól segíteni, és jól tud azonosulni az emberekkel. Nagyon izgatja az emberi természet, a személyiség, beleértve ebbe természetesen önmagát is, és szinte betegesen empatikusnak tartja magát. Azt is elmondta, hogy kerüli a konfliktusokat, inkább hurcolja őket magánál, és elsősorban alkoholban csapja ki, magányos, elbújó ivóként, ami nem árt senkinek, legfeljebb magának. Bérczes szerint ő jó abban, hogy magyarról magyarra tolmácsoljon,

és a könyvének a címe is az lesz, hogy Kötőszó, ami két entitást összeköt, de önmagában nem jelent semmit.

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy mindig próbálta azt is összeragasztani ami nem ragad, és ez szerinte hiba. Erre utal az is, hogy a könyv címe eredetileg Pillanatragasztó lett volna, ami egyrészt ezért lett volna találó, másrészt pedig mert arra is utalt volna, hogy pillanatnyilag jó csak. Bérczes szerint az elmúlt évtizedekben egyre rosszabb és reménytelenebb ez a tevékenység – a '80-as években, a Mozgó Világ folyóirat idején még szinte szükség sem volt a ragasztásra, most meg már csak közhelyeket tud mondani a szétszaggatottságunkra. Leszögezte ugyanakkor, hogy ő nem fog senkit számon kérni, noha az SZFE-ügy kapcsán azt mondta, voltak problémák, de az, ahogy a váltás lezajlott, biztosan nem segített a helyzeten.

Ettől függetlenül a tavalyi Ördögkatlanra is fillérekért mehettek az egyetem elsőévesei, és a kötelékeire sem nyomja rá a bélyegét, hogy milyen hovatartozású valaki. Itt említett egy 1986-os március 15-i eseményt, illetve Törőcsik-emlékestet is, ahol a legkülönfélébb emberek jöttek össze, és bár tudta, hogy ez nem fog örökké tartani, a lényeg az, hogy megtörtént. Kompromisszumokat persze kell kötni, a Magyar Hang mellőzéséről például azt mondta, hogy attól tart, hogy kevesebb támogatást kapnának, ha még mindig ott lennének az Ördögkatlanon.

Bérczes nem akarta kisebbíteni a hibákat, de szerinte sokféle ember van a fesztiválon, akik jól elvannak együtt, mert nem a politikai hovatartozásuk az élet legfontosabb része. Szerinte vitathatatlanul értéket teremtenek, és fontos lenne, hogy ne kelljen minden évben újra és újra nulláról indulniuk, akkor sem, ha valakinek nem tetszett, amit letettek az asztalra. Mint mondta, nem lehet mindent állami támogatás nélkül megcsinálni, főleg nem egy összművészeti fesztivált, pláne úgy, hogy a magánmecénatúra gyakorlatilag nem létezik, a jegyárakat pedig továbbra is alacsonyan akarják tartani.

Istenkeresés

A beszélgetésen emellett szó volt Bérczes gyerekkoráról, sorsáról és a jövőbeli terveiről is. Mint mondta, gyerekként is meg akart felelni, pedig a családja igazából nem várt el tőle semmit, a szülei nem is indították el őt semmilyen úton. Nem tudja, hogy az apjának eredetileg mi volt a vezetékneve, arról sem beszélt neki, hogy 1956-ban őt is lecsukták egy évre, és nem kapott tőlük semmilyen iránymutatást a rendszerről sem. Amikor a katonaság után elment egyetemre, az 1968-as prágai tavasz eseményei sem jutották el hozzá, nem nagyon tudott semmiről, 17 évesen arra koncentrált, hogy az Illés zenekart élőben hogy lehetne látni.

A Bérczes nevet sosem akarta lecserélni, csak a cz zavarja benne egy kicsit, ha már az apja magának választotta. Arra a kérdésre, hogy érezte valaha, hogy egy olyan sorsot élt, amit nem akart volna, egyértelmű nemmel válaszolt, mint mondta, nagyon szerencsés, nagyon jó sorsa van, sokszor el sem hiszi, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy. Bérczes sok helyen rendezett már, nemrég Kanadában járt, elmondása szerint azonban most már nem annyira tág számára a világ, mint egykor, de főként mert nem szorul rá arra, hogy menjen, ha hívják. Mint mondta, van még öt-hat darab, amelyeket mindenképpen meg szeretne még rendezni,

főként Jon Fosse Őszi álom című drámáját, Mucsi Zoltánnal is szeretne még egy egyszereplős darabot, de nemrég kapta meg az amerikai Will Eno Middletown című darabját is, ami még bele tud kavarni ebbe.

Háy Jánosról is beszélt, mint mondta, hozzá hasonlóan nem a társadalmi vonzata miatt rendez vidéki, lepukkant falvakban zajló darabokat, a közegnél fontosabb az istenkeresés számára. Itt arról van szó, hogy el tud e jutni abba az elfogadó helyzetbe, amiben a rész, aki ő, aki persze emberként kerek egész, de része egy végtelen, felfoghatatlan valaminek, és ez így van jól. Ebben segítenek az előadások is, többek közt Háy János darabjai is. Valamilyen szinten a legutóbbi közös munkájuk, az Elem is a halál elfogadásáról szólt, és kanadai rendezésének, az Everybodynak is a halál a központi témája.

A beszélgetés végére maradt még egy furcsa kérdés arról, hogy Cseh Tamás mit mondana ma Bérczesnek arról, amiről a beszélgetés szólt. A rendező erre azt mondta, hogy halvány gőze sincs, de szerinte a harcossága ellenére nem állt volna bele ebbe a kulturális háborúba, ami ma zajlik. Szerinte Cseh ma molyolna a bakonybéli házában, festeni akarna meg írogatni, és bár nem tudhatja, hogy neki mit mondana, szerinte szeretné.