Külföldön is keresi következő rektorát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

2023. január 6. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

„Az intézmény fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány úgy döntött, hogy a következő rektor kiválasztására új, a hazai felsőoktatásban eddig ismeretlen gyakorlatot vezet be. A legfontosabb újdonság, hogy a most meghirdetett pályázat nemzetközi, azaz a határokon innen és túl is keresik az egyetem számára legalkalmasabb vezetőt” – áll a MOME közleményében.

„Nemzeti intézmény vagyunk, ám a művészetek és a design nemzetközi nyelv. Mi azzal tehetjük a legtöbbet Magyarországért, ha olyan egyetemet építünk, ahonnan a hallgatóink a legnagyobb eséllyel és a legmagasabb arányban érnek el világraszóló sikereket. Ehhez az elérhető legjobb rektorra van szükségünk, érkezzen itthonról, a régióból vagy bárhonnan a világból” – idézik a közleményben Böszörményi-Nagy Gergelyt, a MOME alapítványi elnökét.

Mint írták, a pályázatban a szakmai előélet mellett kiemelt hangsúllyal szerepelnek a vezetői képességekkel kapcsolatos elvárások is. Ilyen például a dinamikus és jövőorientált gondolkodás, a munkatársak mindennapi támogatásának képessége, a kiváló nyelvismeret és az egyetem javára fordítható, magas szintű nemzetközi kapcsolatrendszer.

A MOME fenntartója több mint másfél évet szán az új rektor kiválasztására és felkészítésére.

A nyílt nemzetközi pályázat előkészítésében Fülöp József jelenlegi rektor, a MOME szenátusa és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nemzetközi tanácsadó testülete is részt vett – olvasható a közleményben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!