Elton John leiratkozik a Twitterről

2022. december 9. – 23:44

Másolás

Vágólapra másolva

Egész életemben próbáltam a zenével összehozni az embereket és elszomorít, amikor látom, hogy a félretájékoztatást ma világunk megosztására használják fel – fogalmazott a Twitteren Elton John brit popénekes, aki 1,1 millió követője előtt bejelentette, hogy hamarosan elhagyja a közösségi platformot.

Az énekes-dalszerző azért döntött így, mert mint fogalmazott, a közelmúltban a Twitter működésében végrehajtott változások lehetővé teszik a téves információk ellenőrizetlen terjedését. Az ügy előzménye, hogy Elon Musk a Tesla vezérigazgatója októberben 44 milliárd dollárért megvásárolta a szolgáltatást, és miután előzőleg többször bírálta annak elkötelezettségét a szólásszabadság mellett, egy sor változást vezetett be, illetve elbocsátotta az alkalmazottak jelentős részét, valamint visszaengedte Donald Trumpot, az Egyesült Államok előző elnökét.

A közösségi médiafelülettel kapcsolatban éppen ma olvashatták a Telexen, hogy hamarosan törölnek róla 1,5 milliárd inaktív profilt, megírtuk azt is, hogy hotelszobákat alakítottak ki a cég központjában túlórázó dolgozók számára, illetve, hogy a Twitter egy ideje nem szűri a koronavírussal kapcsolatos álhíreket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!