Öngyilkosság okozta a Power Rangersből ismert Jason David Frank halálát

2022. december 2. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

Jason David Frank özvegye, Tammie Frank a People magazinnak megerősítette, hogy az 1990-es évek ikonikus tévésorozatából, a Power Rangersből ismert színész halálát öngyilkosság okozta. A nő a magazinnak elmondta, férje régóta küzdött a mentális egészségével, de arról nem tudott, hogy öngyilkos gondolatai voltak.

A 49 éves Jason David Frank halálát november 20-án erősítették meg, de akkor még nem árultak el részleteket a színész halálának körülményeiről, a médiában viszont hamar elterjedt, hogy öngyilkos lehetett, az özvegye azért is nyilatkozott a People-nek, mert – elmondása szerint – rengeteg téves feltételezés és pletyka kezdett el terjedni a kapcsolatukról.

„Szerettem a férjemet, és próbáltuk megoldani a problémáinkat. A halála nekem is épp akkora sokk volt, mint bárki másnak. Az igazság az, hogy fogalmam sem volt róla, hogy azt fontolgatja, véget vet mindennek. Igen, régóta küzdött mentális problémákkal és depresszióval, de azt sosem gondoltam volna, hogy ez fog történni” – írta nyilatkozatában.

„Jason jó ember volt, de megvoltak a démonjai” – tette hozzá.

Elmesélte, a problémák egy éve kezdődtek, amikor váratlanul meghalt Tammie lánya, Shayla, akit Jason a sajátjaként nevelt fel. „Jason volt az, aki megtalálta, és az egész teljesen összetörte a családunkat érzelmileg.” Mint írta, miközben próbáltak megküzdeni a lányuk halálával, és segítettek felnevelni a kisbabáját, a kapcsolatukban is egyre több nehézségük volt. „Aki tudja, milyen fájdalom elveszíteni egy gyereket, az biztosan megérti, hogy egy ilyen veszteség megváltoztatja a házasságot” – írta.

Tammie Frank szerint ekkor döntöttek a különválás mellett, hat héttel ezelőtt viszont úgy döntöttek, mégis adnak maguknak egy esélyt, mert még mindig szeretik egymást, ezért el is utaztak, hogy egy kicsit kettesben legyenek.

„A terv az volt, hogy ez egy bulis hétvégi kiruccanás lesz, ehelyett elveszítettem életem szerelmét.”

Bár két szobát béreltek, Tammie szerint csak azért, mert így szokták meg, Jason ugyanis nagyon hangosan horkolt. A színész halálának éjszakáján egy táncmulatságon vett részt a hotelben, ahol megszálltak, és addig buliztak, amíg be nem zárt a bár. Ezt követően a színész szobájába mentek, ahol „hosszú, érzelmes beszélgetést” folytattak, majd Tammie lement a hotel lobbijába harapnivalóért, férje pedig a szobában maradt. Az özvegy elmondása szerint nem több mint tíz percig volt távol, visszatérve viszont már hiába kopogott, férje nem nyitott ajtót. A nőt végül a kiérkező rendőrök (akiket vagy egy vendég, vagy a hotel munkatársai hívtak ki addigra) lekísérték a lobbiba, a szoba ajtaját a rendőrség nyitotta ki, ők találták meg az akkorra már halott színészt.

A nyilatkozata végén az özvegy arra kért mindenkit, hogy hagyják abba a feltételezéseket, és hagyják a családot békében gyászolni. „Mi csak emlékezni szeretnénk Jasonre, a legboldogabb emlékeinkre, és tovább szeretnénk lépni a szerettünk elvesztésének fájdalmán. Csak együttérzést és megértést kérek ebben a nehéz időszakban” – írta.

Jason David Frank eredetileg a Zöld Ranger, majd a Fehér Ranger szerepét játszotta a Mighty Morphin Power Rangersben, amely 1993 és 1996 között futott, és volt egy rövid szerepe a 2017-es filmben is. A közelmúltban a Cartoon Network Medvetesók című sorozatában szinkronizálta az Ezüst Medvét, ezzel a szereppel tisztelegve Power Ranger múltja előtt. 2020-ban Frank Kickstarter-kampányt indított Legend of the White Dragon című filmjéhez, ami jelenleg gyártás alatt áll, premierje jövőre várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!