Lelőttek egy újságírót, bedőlt az ország

Az Egy újságíró meggyilkolásában megmutatják az utolsó felvételt, ami valaha készült Ján Kuciakról és menyasszonyáról, Martina Kušnírováról. Megdöbbentően hétköznapi videó: a pár bevásárlás után pakol be a kocsiba, egyikőjük visszatolja a bevásárlókocsit, aztán beszállnak az autóba. Annyira hétköznapi, hogy elsőre nem is gondol bele az ember, hogy egy olyasvalaki készítette, akinek köze volt azokhoz, akik éppen tervezték megölni az Actuality.sk oknyomozó újságíróját. Kuciakot megfigyelték, a mindennapos párkapcsolati pillanat pedig csak azért maradt meg, mert a szereplőket hidegvérrel lelőtték, majd a felvétel rendőrségi archívumba került, amit viszont sikerült megszerezniük szlovák újságíróknak. Az Egy újságíró meggyilkolása háromszor is megmutatja ezt a felvételt, és sosem könnyű nézni.

Azért sem, mert akármennyire szörnyű is ezt leírni, az újságírók erőszakos halála minden esetben borzasztó, de mindig egy távoli dolognak tűnik, Kuciakékat pedig a Kisalföld csücskében, Nagymácséd községben lőtték le, a szomszédunkban, 2018-ban. És amikor nézzük az Egy újságíró meggyilkolását, akkor nehéz lerázni magunkról azt az érzést, hogy mennyire ismerős ez, amit látunk. Kuciak oknyomozó újságíró volt, aki gazdasági témákat dolgozott fel, az anyagainak témája pedig gyakran Marian Kočner szlovák üzletember volt, aki a halála előtt nem sokkal meg is fenyegette a férfit, hogy vigyázzon magára.

Kočner megtestesíti azt a fajta üzletembert, aki a régió sajátja, az egyedi Michael Kors-gravírozású telefonnal milliárdos ügyleteket lebonyolító, a komplett igazságszolgáltatást a markában tartó, fenyegető kisugárzású bűnözőt, de semmit nem érne a legmagasabb szinten működő politikusok nélkül, akik már EU-s szinten síbolják el a pénzt, bonyolítanak le gigantikus beruházásokat, és amúgy az olasz maffia legsúlyosabb ágához köthető, egykori toplessmodelleket alkalmaznak az államapparátusban. Az Egy újságíró meggyilkolása nem ad teljes képet arról, hogy mi is történik itt a szomszédunkban, csak a Kuciak pár meggyilkolására koncentrál, de ami felsejlik az utóbbi évek történéseiből, az kőkemény.

A kőkemény jó szó erre a filmre is, ami bőségesen táplálkozik a nyomozati anyagokból, a szembesítések felvételeiből, a rengeteg archív fotóból és videóból, ami az anyag készítése során összegyűlt (egyik megszólaló újságíró szerint 70 terabyte-nyi adat, hirtelen nem is tudom átváltani, hogy ez mennyi lakossági HDD). A legsúlyosabb egyértelműen az a rendőrségi rekonstrukció, amikor a vallomást tett bérgyilkost elviszik a nagymácsédi házba, hogy mondja el részletesen, kit és hogyan ölt meg. Miroslav Marček pedig higgadtan, a töltetlen fegyverrel a kezében mondja, hogy nem, Kuciak nem pont úgy feküdt az első két lövés után, és igen, Martina Kušnírová egy lövést kapott, látta a találatot, utána ment a dolgára. Két ember erőszakos halála előadva pantomim formájában, miközben az utcákon tízezrek tüntetnek az igazságért.

Az Egy újságíró meggyilkolása megszólaltat mindenkit, minden oldalról – az áldozatok szüleit, a család ügyvédeit, sőt még Kočner ügyvédjét is, aki azóta már szintén gyanúba keveredett mindenféle bűnügyi összeesküvés miatt. Beszélnek Kuciak egykori kollégái, felettesei, és megnézhetjük azt a szobát, ahol a szlovák újságírók feldolgozták azt a gigászi mennyiségű anyagot, amit egy ismeretlen forrás a rendelkezésükre bocsátott a Kočnerrel kapcsolatos nyomozásról. Ebben szerepelt iszonyatos mennyiségű cset, szöveg, híváslista, helyszínelési fotó, videófelvétel, és még ki tudja, mi minden – ezeket mind egy pozsonyi, szürke, ránézésre is levegőtlen helyiségben dolgozták fel, ahol minden biztonsági intézkedést megtettek, hogy az anyag egy részlete se kerüljön ki. A rendező, Matt Sarnecki a nemzetközi újságírókat magában foglaló Szervezett Bűnözést és Korrupciót Feltáró Projektszervezet (OCCRP) munkatársa, az Egy újságíró meggyilkolásán pedig látszik a lényegre törés és a tisztánlátás szándéka, még ha a kontextust ennyire rövid idő alatt nem is lehet mindig megteremteni.

Magyar újságíróként nézni pedig furcsán utópisztikus élmény, hogy a szomszédban a később a gyilkosság hozadékaként lemondott politikusok és tisztviselők még akkor is kiálltak nyilvános sajtótájékoztatót tartani, amikor érezhetően szorult körülöttük a hurok. A legbeszédesebb az a pillanat, amikor éppen egy óriási törés van az ország elnöke, Andrej Kiska és az akkori miniszterelnök, Robert Fico között. Fico pedig a Magyarországon már jól ismert csodafegyverhez nyúl az egyik bejelentésénél: nagyon-nagyon érdekes, hogy a szlovák elnök nem olyan régen egy meglehetősen gyanús nevű, úgynevezett Mr. Sorossal találkozott New Yorkban. Az újságírók hallhatóan kiröhögik az országuk miniszterelnökét, amiért ekkora sületlenséggel állt elő. Nem sokkal később le is mondott.

Az ilyen pillanatok, vagy, mondjuk, a Fico melletti asztalra kirakott, egymillió eurós nyomravezetői díj mind azt hangsúlyozzák, hogy a tragikus gyilkosság miatt valami tragikomikus felbugyogott Szlovákiában annak hatására. A legjobb példa erre az ügy két lábon járó rejtélye, Alena Zsuzsová. Zsuzsová volt Kočner bizalmasa és ügyintézője is, ő bérelt fel egy, hát jobb híján alvállalkozót a bérgyilkosságra, aki aztán kiadta a konkrét elkövetőknek. A nőnek azonban volt még egy nagyon fontos szerepe a nagyvállalkozó életében, ő volt ugyanis az, aki kompromittáló anyagokat szerzett nagy hatalmú politikusokról és tisztviselőkről.

Egész egyszerűen úgy, hogy kamuprofilokat hozott létre a Facebookon, a netről letöltött, szupermodellekről készült fotókra rámontírozta az arcát, és búgó hangon beszélgetett férfiakkal. A nyomozati anyagból kiderült, hogy Zsuzsová parlamenti képviselővel is kapcsolatban állt, de a búgó hangú telefonálásokból (vagy a másik oldalon az obligát maszturbálós fotókból és videókból) sosem lett személyes találkozó, a nő azokat mindig az utolsó pillanatban lemondta. Az egyik, a mai napig létező kamuprofiljáról egy képernyőfotó is belekerült a filmbe, egy elég ismerős értesítéssel az egyébként felismerhetetlen profilképénél:

Gattyán Gyuri likes this.

Zsuzsová egy olyan karakter, akiről a Netflix egy félreértelmezett sorozatot tudna összerakni, a letartóztatásánál a hosszú, lenőtt, fekete hajával takarta az arcát, ezzel úgy tűnt, mint A kör tévéből kimászó démonja, az egyik szembesítésnél pedig az egyik elkövető szerint azzal a szöveggel rendelte meg a gyilkosságot, hogy „a jövendőmondója tanácsolta neki”. Zsuzsová más szálon is kötődik Kočnerhez, a nő az édesanyja a férfi keresztlányának, de a filmben felolvasott és szemlézett üzenetváltásaikból valami nagyon bizarr kapcsolat bontakozik ki közöttük, amit nem is nagyon lehet felfejteni ennyi idő alatt.

Az Egy újságíró meggyilkolása viszont pont elég időt foglalkozik mindennel, hogy érthető legyen az egész, egyébként rettenetesen bonyolult és külföldiek számára nem biztos, hogy könnyen szétszálazható helyzet. Azt a keserű igazságot egyértelművé teszi a végére, hogy Ján Kuciak azt szerette volna elérni a munkájával, amit a halálával sikerült – hogy nyilvánossá tegye a mindent behálózó korrupciót, hogy elszámoljanak a legfőbb bűnösökkel, és hogy az országa legalább egy kicsit jobb hely legyen. A halála szimbolikus jelentősége miatt viszont hajlamosak lehetünk megfeledkezni arról, hogy két ember életéről volt szó, akik elmentek bevásárolni, hazavezettek, főztek egy kávét és egy teát, leültek a konyhába esküvői ruhákat nézni, majd agyonlőtték őket.

Az Egy újságíró meggyilkolása a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon látható. A filmet kétszer vetítik Budapesten: november 8-án és november 12-én. Mindkét alkalommal jelen lesz a film után a film rendezője, Matt Sarnecki és Tomas Madlenák, a Ján Kuciak Oknyomozó Központ munkatársa. További információt itt lehet megtalálni.