Megszűnik a magyar alkotóművészeket támogató MaNK

Legfontosabb

2022. november 4. – 16:52

Megszűnik a magyar alkotóművészeket támogató MaNK
A MaNK szentendrei alkotóháza – Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., vagyis a MaNK, a hírt Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója is megerősítette a Telexnek. Egy olvasónk írta a Telexnek, hogy a MaNK-hoz tartozó zsennyei alkotóházban jelezték, megszűnik a szervezet, és februárig bezár maga az épület is, ahová évek óta járnak magyar alkotóművészek dolgozni.

Demeter elárulta, hogy a MaNK beleolvad a Petőfi Kulturális Ügynökségbe, amelyet a cégeik racionalizálásával indokol.

„Többször elmondtam nyilvánosan, hogy a racionalizáció híve vagyok, valamint szeretném, ha meg tudnánk szüntetni a párhuzamosságokat. Feltehetően így van ezzel a Magyar Kultúráért Alapítvány többi kurátora is, mivel hónapokkal ezelőtt az a kuratóriumi döntés született, hogy a tulajdonunkba került cégek esetében elindítjuk ezt a folyamatot. Így a teljes – közvetlenül vagy közvetve az alapítvány tulajdonában lévő – ingatlanvagyon egy portfóliókezelő igazgatósághoz kerül, egységesítjük a back office-szolgáltatásokat, összevonunk cégeket” – írta a megkeresésünkre Demeter Szilárd.

„Az alkotóházak funkcióit újragondoljuk a válságállóság jegyében. A kisösztöndíjak rendszerét is megerősítenénk, szélesebb szakmai kört vonnánk be. Folyamatosan tárgyalunk a magyar képzőművészeti szcéna szereplőivel, azt vizsgáljuk, hogyan tudnánk érdemben segíteni a magunk eszközeivel” – írta Demeter, majd kitért arra is, hogy milyen tervei vannak például a szentendrei alkotóházzal: „Ami a MaNK szentendrei központját illeti, reményeink szerint a méltatlanul elhallgatott nagyságunk, Hamvas Béla nevét vehetné fel, neki amúgy is van kötődése Szentendréhez, és összművészeti központként Hamvas öt géniuszát megidézve Kárpát-medencei kulturális térként mutatja meg a kortárs magyar művészetet.”

A zsennyei alkotóház sorsával kapcsolatban felmerült, hogy a szervezeti átalakítások áldozatául eshetnek a MaNK különböző alkotóházai (van ilyen Zsennyén, Mártélyon, Szigligeten, Galyatetőn, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen is), azonban ezt Demeter egyértelműen cáfolta a Telexnek:

„Az alkotóházak alkotóházak maradnak. Még pontosabban: a jövőben tényleg alkotóházakként működnek, és nem szakszervezeti üdülőként. Mindemellett még gondolkodunk, milyen modellben tudjuk biztosítani a fenntartható működést.”

Arra is választ kaptunk, hogy miért zárt be a zsennyei alkotóház, és milyen jövő vár a többi hasonló épületre: „Minden bezárás ideiglenes. Az energiaválság miatt nekünk is újra kell terveznünk a teljes ingatlanműködtetést és -fejlesztést. Ezen dolgozunk gőzerővel, keressük a strukturális megoldásokat, mert ez most már nem konjunkturális probléma” – válaszolta nekünk Demeter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!