Elérte a rezsiválság a József Attila Színházat is: csak hétvégenként lesznek előadások

2022. október 26. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Novemberben nyolc előadás marad el a budapesti József Attila Színházban – derül ki az intézmény honlapjáról. A néhány napja közzétett tájékoztatás szerint „a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel a József Attila Színház a következő időszakban megváltozott műsorrenddel működik”, emiatt nem játsszák az alábbi darabokat:

november 8. kedd 17:00 Száll a kakukk fészkére

november 10. csütörtök 19:00 A király beszéde

november 14. hétfő 19:00 L’art pour L’art Légitársaság

november 23. szerda 19:00 Portugál

november 24. csütörtök 17:00 Komámasszony, hol a stukker?

november 24. csütörtök 19:00 Amadeus

november 29. kedd 15:00 A beszélő köntös

november 29. kedd 19.30 A gyertyák csonkig égnek

A megváltozott műsorrend a gyakorlatban azt jelenti, hogy novembertől csak hétvégente játszanak majd a színházban – erről már az ATV híradója számolt be. Nemcsák Károly igazgató azt mondta az ATV-nek: a műsorukat átnézve az tűnt a legegyszerűbbnek, ha „a hétvégi időpontokat célozzák meg, és ezeken a napokon játszanak majd”. Azt egyelőre nem tudják, meddig tart ez az átmenetinek szánt intézkedés, ahogyan azt sem, hogy ez a változtatás mennyire borítja meg a műsortervüket, például a tervezett bemutatókat.

Az ATV műsorából az is kiderül: a Vígszínházban abban bíznak, hogy továbbra is minden előadásuk telt házas lesz. Az ugyanis 22 fokra 24 fokra tudja felfűteni a színházat. Emellett több takarékossági intézkedést is hoztak, miután a rezsiszámlájuk a nyolcszorosára nőtt. A nagyszínpadi próbákon csak munkafényt használnak, szigetelték az ablakokat, és kazánt cseréltek.

Emellett valamint tárgyaltak a kultúráért felelős helyettes államtitkárral is, de ő sok jóval nem kecsegtette a színház vezetését.

„Azt mondta, hogy nagyon rossz a helyzet. Most megy vissza parlament elé az állami költségvetés, és harcoljon mindenki ahogy tud”

– idézte a szavait Mádi Zoltán gazdasági igazgató.

Az ATV híradójából az is kiderült, hogy a Centrál színház kiadásait 70 millió forinttal dobta meg az energiaárak emelkedése. Puskás Tamás igazgató szerint ez kigazdálkodható, hiszen a bevételük 1 milliárd forint körül van, „de az biztos, hogy mondjuk például a nézőtér felújításának az 50 millióját megeszi”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!