Epres Attila: Hazaszeretőnek lenni azt jelentette, normális

2022. október 1. – 07:01

Epres Attila: Hazaszeretőnek lenni azt jelentette, normális
Epres Attila Veiszer Alinda műsorában

Másolás

Vágólapra másolva

Epres Attila színészt a fia szabadulóművésznek tartja, mert sehol sem marad meg ott, ahol megcsontosodnak a dolgok, vagy a hűségre hivatkoznak. Veiszer Alinda műsorában Epres arról is beszélt, hogy milyen ambivalens viszonya volt Eszenyi Enikővel, hogyan élte meg rákbetegségét, vagy miért hívatta magát Istvánnak az általános iskola elején.

Epres a főiskola elvégzése után 16 évig vidéki színházakban játszott, csak 40 évesen szerződött fővárosi társulathoz.

„Nem izgatott a dolog, hogy budapesti legyek. A felvételi előtt nem nagyon jártam addig a városban. A főiskolás évek alatt sem szerettem bele. Egy csomó dolog irritált. az árulás, aljasság, irigység, amelyek egy sűrű közegben gyakran jelentkeztek. Nem vágytam arra, hogy négy mondat helyett majd tizenkettőt kikönyököljünk magunknak” – mondta a színész Veiszer Alinda műsorában, amelyet itt tud megtekinteni egy kis összegért.

Epres játszott Egerben, Zalaegerszegen, Szolnokon és Kecskeméten, és eljátszott 40-50 főszerepet, mire elszerződött Marton László Vígszínházába. A színész azt mondta, hogy ha nem érzi azt, hogy benne gondolkodnak, akkor mást keres, de amikor valahonnan távozott, akkor mindig valami sötét erővel találkozott, amivel nem akart küzdeni. Veiszer azt gondolta, hogy Epres azért nem játszott sokáig Budapesten, mert a Szomszédokból a presszós Laciként azonosították, és ennek el kellett múlnia. Epres tiltakozott, szerinte nem tapadt hozzá ez a szerep, és ha zavarták is az ilyen megjegyzések, öt perc alatt túllépett rajtuk.

Alinda megjegyezte, hogy Marton, majd a Vígszínház igazgatói posztját tőle átvevő Eszenyi Enikő neve is rosszul öregedett a hozzájuk kapcsolódó botrányok miatt, és arról kérdezte Eprest, hogy ez hogyan érinti őt. Szerinte Marton és Eszenyi egymástól tanultak, a régi reflexek öröklődtek tovább, ami színészek és más kollégák megalázásával járt. „A következő igazgató ugyanúgy alázta meg a színészeket, leüvöltötte a fodrászt, bármit megtehetett. Megpróbálták ezt velem is megtenni, de látták rajtam, hogy nem érdemes. Ha valaki visszaél a hatalmával, az végzetes hibát követ el, nem 1990-ben vagyunk, hanem 2022-ben” – mondta Epres.

Martonnal sokat egyezkedett, hogy főszerepeket kapjon, de ebből nem sok jött össze, hiába tartott ki hét évig a Vígszínháznál. Eszenyivel kölcsönösen tartottak egymástól. Epres tudta, hogy Eszenyi bosszút fog állni, ha valamilyen kérésnek nem tesz eleget, még a kirúgás is szóba került, róla pedig tudta az igazgatónő, hogy nagyon kemény.

„Eszenyiről sokféle tapasztalatom van. Rengeteg szeretet és törődés is van benne, amikor rákbeteg lettem, ő volt az, aki először felhívott”

– jegyezte meg Epres.

A színész a cseh rendező Jíri Menzel elméletét osztja, szerinte alkotni nem lehet feszültségben, frusztrált emberek között, a jó kedélyű, baráti légkörnél nincs nagyobb teremtő erő. Epres az mondta, ő szeret próbán is viccelődni, amikor rászólnak, hogy itt kemény munka van, akkor erre azt mondja, hogy ő játszani szeretne, megvárja, míg elmúlik a munka, és akkor visszajön.

Veiszer Alinda még egy nevet felhozott a színész múltjából, Bodolay Gézáét, aki Epres rendezője volt, és szoros kapcsolatban álltak, de miután Bodolay szerepet vállalt az új Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetésében, megromlott a viszonyuk.

„Emiatt nem vagyok vele beszélő viszonyban. Gyász, egy rendes gyász. Nem foglalkozom vele sokat, de az fájt, hogy mi szellemi testvérek voltunk, és ez megszűnt, nem tudok mit mondani arra, amit csinált” – mondta Epres, aki a Free SZFE-t ma is támogatja.

Eprest sokáig balhés színésznek tartották, a rendszerváltás idején például Egerben is tiltakozást tartottak a helyi vezetés ellen, és később is sokszor konfrontálódott. „Akit balhésnak tartanak, az gondolkodik. Azzal az a baj, mint Luciferrel. Én mindig szeretnék Lucifer maradni. Mindig szeretném megpördíteni az érmét, és mögé nézni, és azt kapirgálni, ahol a baj van. Arról nem beszélek sokat, ami jó, azt csak élvezem” – mondta Epres.

Utoljára az Örkény Színház társulatának volt a tagja, de közel 11 év után elhagyta azt, és szabadúszó lett. Ehhez a járványidőszak is bátorságot adott neki, mert akkor megtanulta, hogy csak azt csinálja, amihez kedve van. Örül, hogy már nem függ hiú döntésektől, és nem piszkálja föl a vezetőket, akikben válaszul bosszúvágy vagy szorongás ébred fel.

„Működik az élet akkor is, ha nincs biztonságot adó társulat. Sokféle skillem van, tudom, hogy nem maradok megélhetés nélkül. Szinkron, sorozat. Sok lábam van. Elsősorban beszélő színész vagyok. Jól mozgok a színpadon. Tavaly megmentettem egy előadást, 33 oldalt tanultam meg egy nap alatt. Azért vagyok jó beugró, mert imádom, amikor elszabadul az endorfin. Ez nem versenyszellem. Ezért élünk, az izgalomért és a szerelemért. A felfedezés, a kaland, az ismeretlen iránti vágy, akinek ez nincs, az nem él olyan jól szerintem.”

Epres felidézte, hogy gyerekként is nagy szabadságvágy hatotta át. Amikor általános iskolás lett, elrohant az évnyitóról, úgy kellett megfogni. Ezután Epres Istvánnak hívatta magát, és erről szülei is csak pár hónap után értesültek. „Biztos úgy éreztem, hogy ez inkognitó, és így nem vagyok azzal a gyerekkel azonos, aki meglógott. Az egész életem ilyen. A fiam úgy hív, hogy szabadulóművész. Ha valami megcsontosodott, ha elhangzik: hűség, illik, akkor elkezdek viszketni, és kitörök valamelyik irányba.”

Azt mondta, hogy nem nagyon értette azt sem, hogy miért kell megijedni, meghunyászkodni, gondolkodás nélkül szót fogadni a tanárok jelenlétében. Amikor Sopronban egy erdészeti középiskolába járt, akkor a tanárai becsületről, összetartásról, szakma- és hazaszeretetről beszéltek neki sokat, és ez hatott is rá. Az osztrák határ mentén menő dolog volt magyarnak lenni az 1980-as évek elején.

„Akkor nem volt benne fals, hazaszeretőnek lenni azt jelentette, hogy normális. Egy autokráciában mást jelent. Ma egy csomó rossz felhangja lett. Egy nemzeti színű lobogóhoz is olyan dolgok tapadnak már, hogy nem szívesen teszem ki”

– mondta.

A színművészeti főiskolán nem volt egyenes a pályája, a helyzetgyakorlatokról állandóan meglógott, mert röhejesnek gondolta azokat, és inkább moziba ment helyettük. Szinetár Miklós győzte meg végül, hogy csinálja meg a kötelező feladatokat, így végül elvégezte a főiskolát, miközben a kaszkadőrszakmát is kitanulta.

Az interjúban Epres a rákbetegségéről is hosszabban beszélt. Benne fel sem merült, hogy lelki eredete volt a betegségének, és igazságtalannak sem érezte azt, hogy egészséges életmódja ellenére lett rákos. Azt mondta, az jutott eszébe, hogy túl kell élnie, és azon se sokat gondolkodott, hogy mit tenne, ha azt közölnék vele, hogy csak hónapjai vannak hátra.

„Tíz percig gondolkodtam azon, hogyan fogom kinyírni magamat, ha azt mondja az orvos, gyógyíthatatlan beteg vagyok. De minden forma visszataszító volt – a drámairodalomban és a történelemben sok híres öngyilkosság van – , hogy mire beértem, elvetettem a lehetőségét. Vagy hülyén néztek ki, vagy a hozzátartozóim szenvedtek volna tőle.”

Az orvos végül 70 százalékos esély adott a gyógyulásra, és Epres sugárkezelések és négy-öt hónap után visszahozta magát. Azt mondta, azóta önzőbb lett, nem hagyja, hogy rossz napjai legyenek. Ha valaki akadályozni próbálja, akkor azzal inkább nem is foglalkozik.

„Egy bizonyos kor után már nem áll jól a forradalom, ezeknek a csodálatos srácoknak és lányoknak volt dolguk a forradalom a Free SZFE-n. Mentem is velük mindenhová. Még most is patronálom őket, amit tudok, csinálok ebben az ügyben, bár tök reménytelen.”

Epres szerint minden szabad művésznek kötelessége közvetett módon politizálni, és egy valamire való alkotó ember nem lehet hatalompárti. „Mert a hatalom önmaga felé fordul egy éven belül Magyarországon. Nem tisztul a közélet, és zajlik egyre igényesebben és gazdagabban az élet. Mindig van egy önös szabadrablás.”

Azt mondta, mélyen egyetért azzal a hevülettel, amit például Molnár Áron noÁr képvisel a klipjeivel, ezért is vállalt szerepet az egyikben, amelyben a pedagógusokat támogatták. „Nagyon fontos, hogy olyan előadásokban legyek, amelyek a kor betegségeinek a lenyomatát adják.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!