Coolio volt az egyik olyan rapper, aki miatt be tudott törni a mainstreambe a hiphop a '90-es években

2022. szeptember 29. – 11:20

frissítve

Coolio volt az egyik olyan rapper, aki miatt be tudott törni a mainstreambe a hiphop a '90-es években
Fotó. Lucy Nicholson / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

59 éves korában infarktus miatt elhunyt Coolio, a '90-es évek nyugati parti hiphopjának egyik emblematikus alakja. Artis Leon Ivey Jr. ugyan egy pennsylvaniai kisvárosban született, de kamaszként a Los Angeles-i Comptonba költözött, ahonnan számos amerikai rapsztár is származik Ice Cube-tól Eazy E-n át Kendrick Lamarig. Cooliót ugyan ma már nem szokás a hiphop aranykorának úttörői között emlegetni, azonban elképesztően nagy szerepe volt abban, hogy a rapzene, azon belül is a nyugati parti színtér komoly kereskedelmi sikereket érjen el, és a hiphop végleg megvesse a lábát a mainstreamben.

Coolio a ‘80-as évek végén, ’90-es évek elején került bele a Los Angeles-i rapszíntér elitjébe miután a WC and the Maad Circle rapcsapat tagja lett. Ugyan elértek kisebb lokális sikereket, és kapott rádiós játszást pár daluk is, Coolio pár év után inkább szólókarrierbe kezdett, és leszerződött azzal a Tommy Boy Recordsszel, amely beindította többek között Afrika Bambaataa, a House of Pain vagy a Naughty by Nature karrierjét is.

1994-ben meg is jelent az első nagylemeze, ami megkapta később a platina besorolást, a Fanstastic Voyage című számát pedig magas rotációban játszotta az MTV. Ez a dal meg is mutatta, miben tért el Coolio a többi nyugati parti rappertől: a térségre jellemző G-funkos, gengszterrapes hangzást pár fokkal szelídebb, humorosabb, könnyedebb dalszövegekkel vegyítette, és egyáltalán nem állt tőle távol éneklősebb, már-már poposabb refréneket írni.

Az igazi nagy áttörést azonban nem ez, hanem az L.V.-vel közös Gangsta's Paradise című dal hozta meg, amelyet az 1995-ös Veszélyes kölykök mozifilmhez készített. A dal igazi globális megasláger lett, Amerikán kívül is számos országban dominálta a slágerlistákat hetekig úgy, hogy nemcsak a hiphop kategóriát, hanem általában a popzenei listákat is. Ez volt az egyik olyan dal a '90-es évek közepén, amelynek egyértelműen sikerült eltörölni a hiphop szubkultúra és a mainstream zenei közízlés közti határokat.

A sajátos sérójáról azonnal felismerhető Coolio pillanatok alatt szupersztár státuszba került, Grammy-díjas előadó lett, és egyike volt annak az öt rappernek, akik közösen szerepelnek a Space Jamhez készült Hit 'Em High dalhoz készült klipben. Coolio később egyre bátrabban próbálkozott filmes és tévés projektekkel, nem sokkal később a Nickelodeon egyik legismertebb afroamerikai gyereksorozatának, a Kenan & Kelnek is megírta az intróját.

A második albuma így még nagyobb siker lett, mint az előző, a folytatás azonban már másként alakult. A harmadik nagylemezén hiába szerepelt a C U When U Get There című sláger, amelynek a refrénjét szinte mindenki ismeri, aki zenét hallgatott a ‘90-es években, Coolio karrierje az ezredfordulóra meredeken zuhanni kezdett, és kidobták végül a kiadójától is. Azóta sem szerepelt egy nagylemeze sem semmilyen eladási vagy slágerlistán.

A 2000-es évektől egyre több tévés munkát vállalt, bár ezek inkább olyan szereplések voltak, amelyeket kiégett celebekre találtak ki, mint a celebes Big Brother, celebes főzőműsor, de még egy német valóságshow-ban is felbukkant, ahol letűnt sztárok dolgoztak a nagy visszatérésükön. Pedig a '90-es években még színészként is kifejezetten keresett volt, bár azért nem szuperprodukciókban (Az ítélet napja, Daredevil, Drakula 3000) bukkant fel. Ezen kívül vállalt kisebb tévés munkákat, ahol vagy szinkronhang volt (Futurama, Static Shock, Gravity Falls), vagy kisebb epizódszereplő (Bűbájos boszorkák, Joey), vagy éppen saját magát alakította.

Az utóbbi években teljesen rápörgött a főzésre, több főzőműsorban is szerepelt, adott ki saját receptkönyvet, és a Cookin' With Coolio című műsora egészen népszerű lett a Youtube-on. Annyira komolyan vette a szakmaváltást, hogy közel 10 éve el akarta adni a Gangsta's Paradise és több mint száz saját dalának a jogait, hogy a pénzből a saját séf karrierjét és az online műsorát tudja folytatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!