Meghalt Ipacs László, a VHK alapítója és dobosa

2022. szeptember 27. – 19:18

Meghalt Ipacs László, a VHK alapítója és dobosa
Ipacs László – Forrás: Fortepan

Másolás

Vágólapra másolva

65 éves korában, kedden hajnalban meghalt Ipacs László, a VHK alapítója és dobosa – írja az MTI.

A Grandpierre Atilla által vezetett, első aktív időszakában 1976-tól 2001-ig létezett, majd 2009-ben újjáalakult VHK úgynevezett „sámánpunkot” játszott.

A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is. Míg idehaza sokáig nem lehetett lemezük, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát.

A legelső felállásban Grandpierre Atilla énekelt, Czakó Sándor gitározott, Ipacs dobolt, Pócs Tamás basszusgitározott és Molnár György szólógitározott.

Ipacs a VHK első aktív időszakának végéig, a 2001-es feloszlásig dobolt a VHK-ban, összesen nyolc lemezen. A Vágtázó Halottkémek korábbi meghatározó tagjai közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.

Az ETA vendégeként Ipacs 2018 novemberében színpadra lépett a punkcsapat koncertjén az Óbudai Kulturális Központban, erről videó is készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!