A Szomszédok Julcsija, Ábel Anita 23 év után új sorozatszerepben tér vissza

2022. augusztus 19. – 08:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy sikerű Szomszédok sorozat Julcsija, Ábel Anita 23 éves szünet után visszatér a sorozatszerepekhez, a TV2 új, Hazatalálsz című sorozatának lesz a főszereplője, írja a Blikk.

A csatorna megerősítette a lap értesüléseit.

„A TV2 vadonatúj napi sorozatának forgatásai a napokban kezdődtek. Büszkék vagyunk rá, hogy a fiatal tehetségek mellett népszerű művészek is erősítik a Hazatalálsz színészcsapatát, akik közül az egyik Ábel Anita. Hamarosan a többi szereplő kilétére is fény derül.”

Ábelt 1987-ben ismerhette meg az ország, 12 évig játszotta Mágenheim Julcsit a Szomszédokban. Amikor a sorozat 1999-ben véget ért, Ábel is elbúcsúzott a sorozatszerepektől. Legutóbb 2019-ben lehetett egy rövid epizódszerep erejéig látni az RTL Klubon futó A mi kis falunkban az utóbbi években a szinkron- és színpadi szerepek mellett elsősorban tévés-műsorvezetőként dolgozó színésznőt.

Június végén derült ki, egy nagyszabású létszámleépítés részeként megszűnik a Life TV-n futó Ébredj velünk! című reggeli műsor, amelyet Holdampf Linda, Csonka András és Bereczki Zoltán társaságában Ábel Anita is vezetett.

Talán ez is az oka lehetett annak, hogy a színésznő visszatér a gyökereihez, a TV2 hamarosan induló Hazatalálsz című produkciójában láthatják majd a nézők. A Blikk információi szerint már el is kezdődtek a forgatások.

A csatorna programigazgatója, Fischer Gábor az Indexnek adott interjúban részletesen is mesélt a sorozatról. Elmondása szerint egy horvát licencen alapuló formátumot vett meg a TV2. „Ez gyakorlatilag egy klasszikus értelemben vett történetalapú, helyzetkomikumokra és gegekre épülő sorozat, amit díszletek helyett teljes egészében külső helyszíneken forgatunk” – mondta Fischer.

Kövess minket Facebookon is!