Dés László: Dilettánsok milliárdokból „teszik rendbe” most a Petőfi-kérdést. Aztán majd jövök én a Gesztivel egy Petőfi-musicallel

Kell-e egy művésznek állást foglalnia, elmondania a véleményét a világról? Dés Lászlóval és fiával, a szintén dzsesszzenész Dés Andrással beszélgetett Veiszer Alinda az Ördögkatlan fesztiválon (a felvett interjút ide kattintva tudja megnézni némi támogatásért cserébe), amikor mintegy 50 percnyi beszélgetés után felmerült ez a kérdés.

A témaindító kérdésben Veiszer Alinda felidézi, hogy Dés László 2016-ban visszaadta az állami kitüntetését, mert azt Bayer Zsolt is megkapta. Dés erre azt mondta, „sajnálom, hogy elhangzik a neve egy ilyen, a fiammal közös beszélgetésben. Ez méltatlan”.

Dés László azt mondta, nem foglalkozik azzal, hogy „a fejére húz-e” valamit az állásfoglalással. Azt mondta, rengeteg olyan zenész kollégája van, aki (azt mondja, hogy) „ne szólj szám, nem fáj fejem”, „az én közönségem az egész ország”, „én nem akarok megosztani senkit”.

„Engem ez nem érdekel. Ezt lapításnak tartom. Lehet így is élni, én nem akarok így élni.

Ha megkérdeznek, elmondom a véleményem, mert azt gondolom, hogy azt a picike kis reputációmat, azt ilyenkor valamiféle állásfoglalás szolgálatába hajtom, és azt gondolom, hogy fontos lenne az ország szempontjából. Van értelme, csak többen kéne hogy legyünk”, mondta.

A műsorvezető ekkor Dés Andráshoz fordult, hogy megkérdezze, szerinte van-e értelme, és egy menekültválságban elkészített videót idézett fel, amelyben dzsesszzenészek szerepeltek. „Igen, akkor még akartam mondani, ma már nem akarom mondani”, kezdi a választ Dés András. Azt mondta, az a videó csalódás volt. „Fontos üzenet volt, és klassz üzenet volt, de semmi visszhangja nem volt. És addigra az nekem egy sokadik akcióm volt, én akkor még azt gondoltam, van értelme, és csináltam”, mondta Dés András. Orbán mostani mondataira utalva azt mondta, ezekre kell reagálni, mert szörnyűségek hangoztak el, de évek óta borzalmak hangzanak el, és sokkal régebben kellett volna reagálni. „Felbosszant amúgy, hogy meg vannak lepve emberek, hogy ez azért mégiscsak sok.”

Azt is mondta, hogy szomorúnak tartja, hogy amikor a Telexen szemlézik Alinda beszélgetéseit, akkor – bár művészek beszélnek – a legritkább esetben szól művészetről a cím.

„Rémes, hogy egy olyan országban élünk, ahol nem arról van szó, hogy X. Y. művész mit csinál, mi volt az utolsó nagy teljesítménye, hanem hogy mit mondott Orbán Viktorról. Borzasztó.”

Dés László erre azzal kötött rá, hogy benne nincs az, hogy „mondtam elégszer, már nem mondom”, ő Esterházy Pétertől azt tanulta, hogy legyen higgadt, ne adja át magát indulatilag a dolgoknak, miközben a véleménye legyen pontos, határozott, tisztán érthető. Erre példaként Esterházy 11 évvel ezelőtti vármegyés-ispános írását idézte fel. „Ezt előbb-utóbb Andris is meg fogja tanulni, én úgy érzem, már jó úton járok”, mondta.

Hogy éppen ki mire készül a művészeti pályáján, arról Dés László azt mondta, most kezd el írni egy Petőfi-musicalt. A Vígszínházból már eltanácsolták vele, ami „rosszulesett nekem”. „Nem adom fel, mert közel áll hozzám a téma, fontosnak tartom. Ugyanakkor most nem érdemes ilyesmit bemutatni, mert most a kurzus uralkodik ezen a dolgon. Rendkívül dilettáns és hozzá nem értő emberek milliárdokat kapnak, hogy ezt a Petőfi-kérdést rendbe tegyék. Valószínűleg rendbe is teszik egy életre, és akkor majd jövök én a Gesztivel. Hát nem a Vígben, hanem egy másik színházban”, mondta Dés László. Emellett saját dallemezt akar írni, és a fiával és két másik zenésszel is van egy kvartettje, egy dzsesszlemezt is készítenek, már az utómunkálatoknál tartanak.

A beszélgetésben szóba került még, hogy

• hogyan egyeztethető össze a munka (azaz a zene) és a család, hol van ebben az önzés határa, illetve van-e ebben különbség kettejük között. „Jobb egy olyan szülő, aki egészséges és tisztességes módon dolgozik, és abban megleli az örömét, és még jut is valamire, mint az a szülő, aki ugyan otthon van, de közben kielégítetlen, úgy érzi, hogy félresiklott az élete, nem tud jó mintát mutatni a gyerekeinek, mert sértett, sérült ember”, mondta erről Dés László, hozzátéve, nehéz megtalálni a jó arányt.
• Teher-e híres felmenőkkel rendelkezni, jó-e, ha külföldön úgy tud valaki bemutatkozni, hogy nem helyezik el rögtön a koordináta-rendszerben. Ajándék-e a Bécsben élő Dés Andrásnak, hogy ott nem „Dés László fia”.
• Hogyan történt, hogy majdnem egyikük sem lett zenész, hogyan mentek majdnem bölcsész pályára.
• És Dés László felidézi az emlékeit Esterházy Péterről, a könyvheti utolsó közös fellépésükről. „Az járt a fejemben, hogy utoljára vagyunk így együtt, és hogy ez az okos, erős, öntudatos ember mennyire elveszett, mennyire gyenge. Azért is hajoltam oda, hogy ezzel a gesztussal üzenjem, rám támaszkodhatsz. És az járt a fejemben, hogy meg fog halni.”
• Baj-e, ha egy dzsesszzenész „elmegy a popularitás irányába”, azaz slágereket szerez, kedvelt musicaleket ír, elárulja-e a szakmát. (Spoiler: „Ez egy baromság” – Dés László)

És beszélnek arról is, hogy ha több dzsesszelőadó alkotásai jutnának el az emberekhez, akkor a világ jobb hely lenne.