Budapesten lép színpadra John Malkovich

2022. július 4. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten lép fel John Malkovich. A kétszer is Oscar-díjra jelölt amerikai színész A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára október 2-án.

Az előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a John Malkovich által megformált zenekritikus, aki minden zeneszám között a leggonoszabb, kortárs kritikákban szereplő idézeteket mond a világhírű szerzőkről és műveikről. A produkciót 2017-ben mutatták be – akkor még csak kamarazenekari kísérettel –, azóta a világ több pontján is nagy sikert aratott.

Október 2-án A zenekritikus kibővített, átdolgozott budapesti bemutatóján nemcsak néhány zenész, hanem egy kibővített, teljes szimfonikus zenekar száll zenei vitába Malkovich-csal. Az amerikai színész Aleksey Igudesman és az Óbudai Danubia Zenekar kíséretében fogja megmutatni a komolyzene szórakoztató oldalát. A csaknem kétórás előadáson olyan zeneszerzők műveit adják elő, mint Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, Brahms, Schumann, Debussy, Prokofjev, Ysaye, Kancheli, Piazzolla és Igudesman. A darab magyar nyelvű felirattal lesz látható.

John Malkovich a világ egyik legnépszerűbb színművésze, nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Veszedelmes viszonyok, az Egerek és emberek, A John Malkovich menet, a Red, Az új pápa, a Johnny English vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak. Emellett a világ egyik jelentősebb színpadi színésze, aki Magyarországon is több alkalommal lépett már fel színházi előadásokkal.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!