Elszálltak a fesztiválárak: van, ahol duplájára drágult a bérlet 2017 óta

2022. június 27. – 21:19

frissítve

Elszálltak a fesztiválárak: van, ahol duplájára drágult a bérlet 2017 óta
A debreceni Campus fesztivál 2019-ben – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Több magyarországi nyári fesztivál jegy- és bérletárai komolyan elszálltak az idei szezonra: nemcsak abszolút értékben lett nagyon drága bejutni egy-egy menőbb fesztiválra, de az elmúlt évekkel összevetve is jelentős drágulást látni több helyen. A normál árú bérletek többsége 34–45 ezer forint között van, a Szigetre pedig továbbra is majdnem annyiba kerül a normál árú napijegy, mint egyes fesztiválok bérletei.

130 ezer forint – ennyi, majdnem a havi nettó minimálbér az az összeg, amibe idén a legdrágább magyarországi fesztiválbérlet kerül. Aligha lep meg bárkit, hogy ez az augusztusi Sziget hat napja – ami valójában még ennél is többe kerülhet, ha az ember VIP-élményeket is szeretne. A NER-elit társaságával, különvécével, kifutófélben lévő celebekkel és gyorsabb bejutással járó VIP Upgrade további 72 ezer forinttal tolja 202 ezer forintra a bérlet árát.

Öt évvel ezelőtt, a Covid előtti – nemcsak fesztiváli értelemben vett – békeidőkben 89 900 forint volt a normál árú Sziget-bérlet, vagyis öt év alatt nagyjából 45 százalék volt a drágulás. Az utolsó, 2019-ben tartott fesztivál 110 ezréhez képest csaknem 20 százalékkal nőtt az egész hétre érvényes bérlet ára. Ami abból kiindulva igazából nem is sok, hogy az éves infláció 11 százalék közelében van.

A Sziget a legdrágább, de messze nem a legjobban dráguló magyarországi fesztivál. Sőt. A 2017–2022 közötti 45 százalékos bérletár-emelkedés – az „early bird” bérletek ráadásul csak fele ekkora ütemben, 22 százalékkal drágultak 2017 óta, és a napijegyek ára is csak nagyjából harminc százalékkal nőtt – a legkisebb mértékben dráguló magyarországi fesztiválok közé helyezi a Szigetet.

Összességében is megfigyelhető, hogy a legdrágább fesztiválok azok, amelyek a legkisebb mértékben emelték az áraikat az elmúlt öt évben. A Balaton Soundra például a legkedvezményesebb elővételes bérlet csak 10 százalékkal került többe, mint 2017-ben – igaz, így is 63 990 forintot kellett érte fizetni –, és olcsóbb, mint 2018-ban vagy 2019-ben.

Az alábbi grafikonon az látszik, hogy az öt évvel ezelőttihez képest napijegyekben az augusztus végi szegedi SZIN, míg bérletekben a Kolorádó árai lőttek ki legdurvábban, függetlenül attól, hogy az early bird vagy a normál árat nézzük. A SZIN és a Kolorádó mellett bizonyos árakban a Bánkitó és a Campus drágult még jelentősen; a utóbbira például az early bird bérlet majdnem kétszer annyiba került, mint öt éve. A rekorddrágulást jelentő, 100 százalékot jócskán meghaladó emelkedésekben az alacsony bázis is benne van: vagyis az, hogy 2017-ben még nagyon olcsó volt a Kolorádó és a SZIN.

Előbbi, amit csak egy évvel korábban szerveztek meg először, 2017-ben mindössze  9000 forintért adta az elővételes és 12 000 forintért a normál árú bérletet, amennyiért több fesztiválra napijegyet sem lehetett volna venni (az általunk vizsgált tíz fesztiválból a második legolcsóbb normál árú bérlet 19 990 forinttal az orfűi Fishing volt). Nem csoda, hogy hiába kínálja máig – a Fishinggel holtversenyben – a legolcsóbban a bérleteit, ilyen alacsonyról indulva a mostani 33 990 forintos normál árú bérlet 183 százalékos emelkedést jelent.

Hasonló történt a SZIN-nel is, náluk a napijegyek voltak kifejezetten olcsók 2017-ben (6290 forint early bird, 8000 forint normál áron). Igaz, a szegedi fesztivál kiemelkedően nagy drágulása azt is eredményezte, hogy a SZIN 19 000 forintos normál árú napijegye a Sziget és a Balaton Sound után, a most véget ért Volttal lényegében holtversenyben a 3-4. legdrágább lett (a Voltra 19 900 forintba került egy normál árú jegy).

Öt év alatt a napijegyeinek árát 50 százaléknál kisebb mértékben csak a Sziget–Volt–Sound-trió, illetve az early birdjét a tavalyinál olcsóbban kínáló EFOTT és a Fishing emelte. A bérletek legkevésbé a Szigetre, a Soundra és Művészetek Völgyébe drágultak. A Volt bérletárai viszont, pláne a napijegyekkel összevetésben, nagyon megugrottak: a csaknem 60 ezer forintos early bird és a 79 990 forintos normál árú bérlete is nagyjából kétszer annyiba került, mint a 2019-es.

És akkor nézzük, hová mehetünk a legolcsóbban idén! (Már persze ha még nem lett telt házas a kiválasztott fesztivál.) Napijegyet 10 000 forint alatt már csak a Művészetek Völgye és a Fishing on Orfű kínál vagy kínált, bár az utóbbi lényegében tízezresnek mondható (9990 forint). Húszezer forintnál többet csak a Sound és a Sziget napijegyeiért kell fizetni, utóbbi egyes jegyei – ott ugyanis, mint a grafikonnál is jeleztük, a különböző napokra különböző napijegyárak vannak – harmincezer forintnál is drágábbak.

FesztiválÁr forintban
Művészetek Völgye7000
Fishing on Orfű9990
Kolorádó13 900
EFOTT15 490
Campus15 990
Bánkitó17 500
SZIN19 000
Volt19 990
Balaton Sound26 900
Sziget28 000–32 000

A normál árú bérletek közül négyet szinte azonos áron lehet megvenni, a legolcsóbbnak holtversenyben a Fishing és a Kolorádó számít, de itt elég sűrű a mezőny. A normál árú bérletben negyedik legdrágább Művészetek Völgye csak harmadával drágább, mint a legolcsóbb páros – igaz, aztán a három legdrágább fesztivál bérletárai jócskán elszakadnak ezektől.

A Sziget persze a drágák között – meg sok más szempontból is – külön kategóriát képvisel, mi sem érzékeltethetné ezt jobban, mint az a tény, hogy a 2017-es early bird bérletára is magasabb volt (85 000 forint), mint a mostani második legdrágább Sound 83 990 forintos normál bérletára.

FesztiválÁr forintban
Kolorádó33 900
Fishing on Orfű33 990
Bánkitó34 500
Campus35 990
EFOTT39 490
SZIN42 000
Művészetek Völgye45 000
Volt79 990
Balaton Sound83 900
Sziget13 0000

A cikk elkészítésében adatgyűjtéssel közreműködtek a Telex gyakornokprogramjának résztvevői, valamint a grafikont készítő Bakró-Nagy Ferenc.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!