Rabló lőtt rá Bronx ígéretes rappersztárjára

2022. június 23. – 05:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fegyveres rablók lőttek rá a 21 éves Lil Tjay rapperre New Jersey-ben – írta a Rolling Stone. A zenész két barátja is megsérült a szerda esti támadásban, amelynek gyanúsítottját, egy 27 éves New York-i férfit őrizetbe vettek.

A rendőrség szerint az elkövető egy közelebbről nem részletezett, de amatőrnek nevezett rablás során lőtt többször Lil Tjaybe és két társába, akiket a lap szerint tiltott fegyverviselésért szintén felelősségre vonnak.

Lil Tjay 2018-ban tűnt fel Brothers című számával. Ezután a Columbia Recordsnál két albumot is kiadott: 2019-ben jelent meg a True 2 Myself, tavaly pedig a Destined 2 Win. Idén az In My Head és a Goin Up jelent meg, és több előadóval közös produkcióban vett részt, YNW Mellyvel a Best Friends 4L-t adta elő, Kaash Paige-dzsel közösen pedig a 24 Hrs-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!