Michael J. Fox már nem tud hosszabb szövegeket megtanulni

2022. június 4. – 21:55

Michael J. Fox már nem tud hosszabb szövegeket megtanulni
Michael J. Fox színész egy Parkinson-kór gyógyításának megsegítésére szervezett gálán 2021-ben – Fotó: Noam Galai / Getty Images for The Michael J. Fox Foundation

Másolás

Vágólapra másolva

A 60 éves Michael J. Fox (Vissza a jövőbe-trilógia) egy podcast-interjúban mondta el, hogy már úgy választ szerepeket, hogy ne kelljen sok szöveget megtanulnia, ugyanis a betegsége miatt képtelen rá.

Egyszerűen nem tudok öt oldalnyi dialógust betanulni, nem megy. Inkább elmegyek a strandra

– mondta.

Foxot 1991-ben diagnosztizálták Parkinson-kórral, de csak 1998-ban állt a nyilvánosság elé a diagnózissal.

Mike Birbiglia komikus podcastjában arról beszélt, hogy amikor a Diane védelmében című sorozatban szerepelt, képtelen volt emlékezni a szövegére, ez pedig a diagnózisa környékén nem volt probléma. Fox emlegette, hogy amikor az A háború áldozatai című 1989-es filmben szerepelt, ott 70 oldalnyi szövege volt a forgatókönyvben, és tudta, hogy bonyolult kameramozgások mentek volna a levesbe, ha egyet is elront, de még csak izzadni sem kezdett közben.

Fox 2020-ban a People magazinnak adott interjút, ebben beszélt először arról, hogy a Parkinson-kór hatása miatt a rövidtávú memóriájának „annyi” lett, annak ellenére, hogy kifejezetten jól ment neki mindig a szövegek megtanulása. Akkor arról is beszélt, hogy nagyon küzd az olyan szerepekkel, amikor sok a szövege.

(Daily Mail)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!