Meghalt Vangelis

2022. május 19. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

79 éves korában meghalt Vangélisz Papathanaszíu, világszerte ismert nevén Vangelis – írja a Kathimerini című görög lap.

Az Oscar-díjas görög zeneszerző az elektronikus zene és a new age stílusának kiemelkedő alakja volt. Legismertebb művei közé tartoznak a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász, az 1492 – A Paradicsom meghódítása és a Nagy Sándor, a hódító című filmekhez komponált zenéi. 1981-ben elnyerte a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscar-díjat a Tűzszekerekhez komponált művével.

Vangelis 1976-ban – Fotó: Michael Putland / 2015 Getty Images
Vangelis 1976-ban – Fotó: Michael Putland / 2015 Getty Images

A zeneszerzőt képviselő ügyvédi iroda közleménye szerint Vangelis kedden halt meg egy franciaországi kórházban – írja a Guardian.

Vangelis 1943. március 29-én született Vóloszban, szülei hatéves korában íratták be az athéni zeneiskolába. Az 1960-as évek végén Görögországból Párizsba költözött, ahol csatlakozott az Aphrodite's Child nevű progresszív rockzenekarhoz, ahol egy másik világhírű görög zenésszel, Demis Roussosszal alkotott egy csapatot. Az 1968-ban kiadott Rain and Tears című kislemezük Európa-szerte sláger lett, a francia, belga és olasz slágerlistákat is vezette.

A csúcsra az 1972-ben kiadott 666 című dupla konceptalbummal jutottak, amelyen vendégként a világhírű színésznő, Irene Papas is szerepelt. Az együttes nem sokkal később a belső feszültségek miatt felbomlott, de Vangelis és Roussos baráti kapcsolata nem romlott meg, több felvételen dolgoztak később együtt – írja az MTI.

Az 1970-es évekbeli szólóalbumai felkeltették a film- és televíziós producerek figyelmét, és több filmzene komponálására is felkérték. Vangelis élete legnagyobb sikerét a Tűzszekerek című film zenéjének köszönheti. Az 1924-es nyári olimpiai játékokra készülő Eric Liddel skót és Harold Abrahams angol rövidtávfutó párharcát feldolgozó film nyitójelenete, amelyben az atléták a homokos tengerparton futnak Vangelis zenéjére, az olimpia szimbóluma lett.

Vangelis még számos, mára klasszikussá vált film zenéjét írta, Ridley Scottal 1982-ben a Szárnyas fejvadász, majd tíz évvel később az 1492 – A Paradicsom meghódítása című alkotásokban dolgozott együtt. 2004-ben Oliver Stone kért tőle filmzenét a Nagy Sándor, a hódító című alkotásához, és Jacques Cousteau néhány dokumentumfilmjének zenéjét is ő szerezte. Vangelis írta a 2002-es futball-világbajnokság hivatalos himnuszát.

2003-ban jelent meg a harmincéves pályafutásának legnépszerűbb felvételeit összegző Odyssey – The Definitive Collection című albuma. Egész pályája során azt vallotta: munkássága egy csatorna, melyen keresztül a zajok káoszából zene lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!