Megszavazták Svájcban a helyi filmgyártást elősegítő „Lex Netflixet”

2022. május 15. – 20:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Országos népszavazáson kérdezték meg a svájciak véleményét arról a javaslatról, hogy a globális televíziós streamingszolgáltatók (pl. Netflix, Amazon Disney) a Svájcban szerzett bevételeik egy részét a hazai filmgyártásba fektessék. A svájci szavazók több mint 58 százaléka támogatta a javaslatot – írja a Reuters.

A „Lex Netflix” néven emlegetett népszavazás eredményeképp a nemzetközi streaming szolgáltatásoknak a svájci bevételeik négy százalékát a helyi filmgyártásba kell befektetniük.

Az összeget költhetik helyi műsorok megvásárlására, saját, helyi műsorok gyártására vagy befizethetik egy befektetési alapba is.

„Ez az eredmény is megmutatja a filmkészítés kulturális jelentőségét Svájcban” – mondta Alain Berset svájci belügyminiszter vasárnap.

A Netflix közölte, hogy tiszteletben tartja az eredményt, és együttműködik a svájci kormánnyal. „Hisszük, hogy jó történetek bárhonnan jöhetnek, és már korábban is fektettünk be svájci tartalmakba” – fogalmazott a Netflix szóvivője.

Hasonló törvényt fogadtak el korábban Portugáliában, ahol a streamingszolgáltatóknak a hely bevételük egy százalékát kell befizetniük. Dániában is szó van a streamingszolgáltatók adózásáról, Spanyolországban pedig hamarosan be is vezetik.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom