11 milliárd forintnak megfelelő euróért kelhet el egy sokáig ismeretlen Michelangelo-rajz

2022. április 5. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Akár 30 millió euróért (több mint 11 milliárd forint) is elkelhet egy 2019-ben felfedezett ritka Michelangelo-rajz egy májusi árverésen Párizsban – jelentette be kedden a Christie's brit aukciósház.

Az MTI szerint a rajz egyike a magántulajdonban lévő kevés Michelangelo-műnek. 1907-ben Párizsban adták el, de akkor még úgy gondolták, hogy a reneszánsz itáliai mester iskolájából származik. A mű hosszú időre lényegében feledésbe merült, csak 2019-ben került az érdeklődés homlokterébe, amikor az aukciósház egy szakértője Michelangelo saját alkotásaként azonosította.

Forrás: Reuters
Forrás: Reuters

A rajz a mester korai műveinek egyike lehet a 15. század végéről. Azt a didergő férfit ábrázolja – két másik alakkal a közelében – , aki Masaccio A neofiták megkeresztelése című freskóján látható.

„Hosszú idő óta ez az egyik legizgalmasabb felfedezés a régi mesterek rajzainak területén”

– mondta Stijn Alsteens, a Christie's régi mesterek rajzaival foglalkozó osztályának nemzetközi vezetője.

A szakértő szerint a rajzzal Michelangelo két dolgot tesz egyszerre: hátratekint az őt megelőző művészekre, jelen esetben Masaccióra, és előretekint saját művészetére és annak forradalmi jellegére, különös tekintettel az emberi test ábrázolására, amely oly fontos volt mind szobrait, mind a Sixtus-kápolna festett figuráit illetően.

A rajzot a francia állam korábban nemzeti kincsnek nyilvánította, ami lehetetlenné tette külföldre való eladását, de a kormány nemrég feloldotta a kiviteli tilalmat, így azt a világon bárki megvásárolhatja. A május 18-i árverés előtt a művet Hongkongban és New Yorkban kiállításon mutatják be a közönségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!