Nagy csendben leváltották az Uránia igazgatóját egy fideszes politikusra, a Budapest Filmet korábban vezető Óvári Gyulára

2022. március 26. – 08:10

Másolás

Vágólapra másolva

Véletlenül, az Uránia honlapján a „Munkatársak” menüpontot böngészve vette észre a Népszava, hogy titokban, bármiféle bejelentés nélkül lecserélték az Urána Nemzeti Filmszínház igazgatóját – a korábbi vezető Elekes Botond helyére a Fidesz hatodik kerületi képviselője, Óvári Gyula került, aki korábban, 2015-20 között a fővárosi artmozikat üzemeltető Budapest Film Zrt. ügyvezetője, illetve 2010-14 között a VI. kerület alpolgármestere is volt, jelenleg pedig a Nemzeti Filmintézetnél a kisjátékfilmes bírálóbizottságának az elnöke.

A váltás annak a folyamatnak az utolsó lépése lehet a lap szerint, amiben az Urániát üzemeltető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása után átkerült az Vidnyánszky Attila vezette Színház és Filmművészetért Alapítványához (SZFA) az Emmitől.

A lap kérdéseire válaszul Dr. Szitás Péter, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi titkára elmondta, hogy Óvári megbízatása 2022. február 28-án kezdődött, a váltás okaként pedig azt jelölték meg, hogy szeretnék, ha a Nemzeti Filmszínház az eddiginél sokkal markánsabb módon kapcsolódna az SZFE életébe, és „olyan közösségi helyszínné kell változnia, mely otthont képez az SZFE filmes képzései számára is.”

A válaszból az is kiderül, hogy Elekes közös megegyezéssel távozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!