A franciák nem tudták kifizetni, Hollandia 62 milliárd forintnyi pénzt ad egy Rembrandt-festményért

2022. január 19. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia 175 millió eurót, vagyis nagyjából 62,2 milliárd forintot fizet Rembrandt van Rijn Zászlóvivő című festményéért, közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál nyomán az MTI. A nagy képvásárlás azután jöhetett létre, hogy Franciaországban senki nem tudta kifizetni a képet eddig birtokló Rothschild család által kért összeget.

Az 1606–1669 között élt Rembrandt által festett kép évszázadokig az angol király, majd 1844-től a Rothschild család tulajdonában volt, és azután vált szabadon eladhatóvá, hogy a francia állam lemondott az elővásárlási jogáról. A család 2019-ben jelentette be, hogy eladnák a képet, amelyet a francia állam akkor nemzeti kincsnek nyilvánított, és két és fél éves kiviteli tilalmat rendelt el rá, hogy lehetőséget adjon francia intézményeknek az alkotás megvásárlására. A határidő lejártáig azonban sem a Louvre, sem más francia múzeum nem tudta összegyűjteni a megvásárláshoz szükséges összeget.

Az 1636-ban készült kép 118,8x96,8 centiméter, és valójában egy háromnegyed alakos önarckép, melyet Rembrandt a Leidenből Amszterdamba való költözése alkalmából festett. Fontos korai művének tekintik, amely Rembrandt azon törekvését mutatja, hogy csoportképet fessen az amszterdami milícia számára, ami akkoriban a legértékesebb megbízás volt, amit egy festő kaphatott.

A képért fizetendő összegből 150 milliót a holland állam áll, a fennmaradó 25 millión pedig a Rembrandt Egyesület, valamint az amszterdami Rijksmuseum osztozik.

Forrás: Wikimedia
Forrás: Wikimedia

A tranzakció végső akadálya a szenátus jóváhagyása volt, a hágai kormány ugyanis már decemberben jóváhagyta a festmény megvásárlásához szükséges összeget, amelyet a holland kulturális minisztérium közlése szerint a Rothschild család kész volt elfogadni. Információk szerint a teljes vásárlási folyamat négy héten belül lezajlik. Ezután a mű a Rijksmuseumba kerül, ahol Rembrandt 340 festménye közül 22-t őriznek, köztük a nagy méretű Éjjeli őrjáratot.

Arra viszont várni kell, hogy a két Rembrandt-képet egyszerre meg lehessen nézni Amszterdamban, kivették ugyanis a keretéből a 3,8 méter magas és 4,5 méter széles, 337 kilogramm súlyú Éjjeli őrjáratot, amelyre több éves restaurálás vár majd. „Majdnem 50 év után először hever kiterítve az Éjjeli őrjárat. Most igazán döbbenetes, milyen hatalmas a festmény” – mondta el a múzeum igazgatója, Taco Dibbits a Nederlands Dagblad lapnak.

A következő három hónapban az képet új alumíniumkeretre helyezik, ezzel kiigazítják a vászon némely elhajlását. A restaurálást üvegfal mögött végzik abban a teremben, amelynek a falát az alkotás díszítette. A galéria a 17. századi holland mesterek, az úgynevezett holland aranykor festőinek munkáit mutatja be.

Rembrandt Zászlóvivő című festménye nem az első műtárgy, amelyet a holland állam megvásárol. Hollandia 1998-ban 80 millió holland forintot fizetett Piet Mondrian holland festő (1872–1944) Victory Boogie Woogie című festményéért. A holland kormány 2016-ban Franciaországgal közösen vásárolt meg két, több mint 130 évig magántulajdonban lévő Rembrandt-festményt. Marten Soolmans amszterdami kereskedő és felesége, Oopjen Coppit kettős portréjáért mindkét ország 80-80 millió eurót fizetett. Megállapodásuk érelmében a vásznak, melyeket ugyancsak a Rothschild család adott el, csak a párizsi Louvre-ban vagy a Rijksmuseumban függhetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!