Soros György fia fizetett 10 millió forintot a Sátántangó eredeti kópiájáért

2021. december 19. – 08:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet otthagyó tanárok és diákok által alapítottt Freeszfe Egyesület jótékonysági aukciót tartott, amellyel a fenntartásukat próbálják finanszírozni, mivel a magyar kormány továbbra sem ismeri el őket hivatalos tanintézményként. A szervezetnek márciusig van elég pénze az oktatás folytatásához, ezért az aukción egészen különleges tárgyak kerültek kalapács alá, mint például egy Roskó Gábor-szobor, Básti Juli díszletkönyve a Három nővérből vagy Nagy Ervin bőrdzsekije a Tanár című sorozatból.

A 444 írja, hogy végül 19 millió forint jött össze az aukciónak köszönhetően, ami a vizsgafilmek költségének az ötödét fedik. Ennek az összegnek a nagy részét egy darab különleges tárgynak köszönhetik. Ez a világszerte ismert Sátántangó, Tarr Béla filmjének az eredeti kópiája, amiért kereken 10 millió forintot fizettek.

Eddig nem lehetett tudni, ki volt a vásárló, azonban nemrég egy Facebook-posztból derült ki, hogy a Sátántangó eredeti kópiájának a tulajdonosa nem más, mint Alexander Soros, Soros György fia.

A posztban Soros kitér arra, hogyan szállta meg a magyar kormány a híres SZFE-t, hogy mennyi magyar ember dolgozott Hollywood aranykorában, és hány híres filmest nevelt ki az intézmény az elmúlt évtizedekben. Hozzáteszi, hogy a Freeszfe azért is tud még működni, mert a kormány által elüldözött CEU épületében dolgozhatnak a diákok és a tanárok.

Soros azt is írja a posztjában, hogy amikor visszaáll a törvényes demokrácia Magyarországon, és a Freeszfe rendes tanintézményként lesz kezelve, akkor visszaadja a Sátántangó kópiáját a jogos tulajdonosának, vagyis a magyar népnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!