Egy fiatal, a környezetvédelem iránt elkötelezett filmes csapat Climate Chronicles című sorozatának nyitódarabját nézhetik meg most elsőként a Telex olvasói. A Kihasználva című dokumentumfilm Szerbiába visz minket, ahol egy vidéki térség lakosai némileg eszköztelenül próbálják megakadályozni, hogy egy lítiumbányát nyissanak a közelükben.
A klímaváltozás elleni küzdelem komoly dilemmák elé állítja az emberiséget, nem mindig olyan egyszerű eldönteni, hogy melyik ujjunkba harapjunk. Manapság hektárszámra telepítik a napelemeket, de ezzel a termelésből is kiveszünk biológiailag aktív területeket, és az ökoszisztémára is káros hatással lehetnek a panelek. De hozhatunk másik példát is – igaz, ezt a film nem vizsgálja –: ha a szénhidrogén-meghajtású autókkal szemben az elektromosokat akarjuk előnyben részesíteni, el kell-e fogadnunk, hogy az akkumulátorokhoz jelenleg nélkülözhetetlen lítiumért újabb és újabb, környezetszennyező bányákat nyitnak. Bármilyen választ is adjunk, mások kedvéért senki nem akarja elveszíteni termőföldjét, nézni a hegy méretű depóniákat, amelyekből veszélyes anyagok szivárognak, elszennyezve az élővizet és elpusztítva az élővilágot.
A film Szerbia nyugati határán, madártávlatból idilli tájra kalauzol bennünket. A hegyek lábánál sakktáblát rajzolnak ki a szántók, erdők és rétek. Mintha az idő is megállt volna Loznica térségében. A helyiek ragaszkodnak földjeikhez, generációk óta ugyanott maradnak a családok, nem hagyják el a falujukat.
A Rio Tinto nevű bányászati cég miatt azonban már megkezdődött az elvándorlás, a falusiak attól félnek, hogy óriási terület válik bányavidékké, annak minden káros környezeti hatásával. A helyzet nem Balkán-specifikus, szinte bármelyik országban ugyanezt tapasztalhatjuk, a beruházó cég és az azt támogató kormányzat nem teríti ki a lapjait, a károkat elszenvedő helyiek pedig magukra hagyva kapálóznak, hogy mentsék, ami menthető. Civil aktivisták minden követ megmozgatnak, de – itt jön egy újabb ismerős elem – a kormányzattól kapott előkészítő anyagban gondosan kihúzták feketével az azt véleményező tudósok neveit. A gyanú szerint azért, mert ugyanezek a szakemberek döntenek majd egy esetleges környezeti hatásvizsgálatról. A bánya még nem üzemel, de már a kutatási területen folyó munkálatok is aggasztják a helyieket, több kútjuk valószínűleg amiatt száradt ki.
Mindeközben a lelki nyomasztás is működik, a bányavállalat félig kész házakat építtetett, hogy a a be nem fejezett tetőszerkezetek a reménytelenség látszatát keltsék, és senkinek ne legyen kedve odaköltözni vagy maradni, a kormány pedig a földeket kezdte el kisajátítani. Az érintett falusiak dühösek, és harcolnak, ameddig tudnak a bányanyitás ellen.
„Erre a filmre pilot projektként tekintünk, ez a sorozatunk első darabja, a hosszú távú tervünk az, hogy távoli régiók nem annyira ismert környezetvédelmi problémáit akarjuk felfejteni. Tapasztalatgyűjtésként fogtuk fel ezt a filmet, sok nem várt problémával találkoztunk, de ezekből is sokat tanultunk” – mondta Tari Péter, aki Seres Flórával és Bessenyei Gáborral együtt jegyzi a kisfilmet, ami a saját finanszírozásukból készült el.
„Amikor kitaláltuk a projektet, a környező országokban kezdtünk szétnézni, végül Szerbiára szűkült le kör. Utána online vettük fel a kapcsolatot azokkal az érintettekkel, akiket megtaláltunk. Nagyon nyitottak voltak akkor is, amikor találkoztunk. Látszott, hogy nagyon szívügyük a téma, és fontos nekik, hogy beszámoljanak erről. Számunkra fontos volt ez a személyes hangvétel, ezért nem szólítottuk meg a bánya képviselőit sem, dokumentumok alapján tudtuk, hogy mire számíthatnák tőlük. Abban kételkedem, hogy ne valósítanák meg a bányát. Nem nagyon hallottam még olyanról, hogy a helyi emberek ki tudjanak paterolni egy ekkora céget” – mondta Tari.