Cáfolja a híreket Majka, nem vonul vissza a zenéléstől

2021. október 21. – 14:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A képernyőzésből valóban szeretne egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetet tartani, de a megjelent hírekkel ellentétben a koncertezéssel, zenéléssel nem áll le, januárban folytatja stábjával a közös munkát – mondta a Telex megkeresésére Majka. Az előadóról csütörtökön az a hír jelent meg a Story magazin cikke alapján a Blikkben, hogy jövőre a pihenésnek, a családjának szeretné szentelni az idejét, így sem képernyőzést, sem koncertezést nem tervez.

Mint azt azonban lapunknak mondta, félreértés történt, ő ilyet nem nyilatkozott, a visszavonulást csak a képernyőre, műsorvezetésre értette, a fellépéseket ugyanis januárban folytatja csapatával. Majka előadótársa, Curtis bő egy hete, az Instagramján jelentette be, hogy felfüggesztette az idei évre lekötött Curtis-bulikat, és egy-két tévés szereplést kivéve eltűnik a színpadról. Curtis azt írta, hogy ez az év egy száguldás volt a számára, a magánéletében is rengeteg csatája volt a közelmúltban, és testileg-lelkileg teljesen lemerült, úgy érzi, pihennie kell.

Curtis korábban a drogproblémáival vált a bulvársajtó állandó szereplőjévé, amikor droghasználati szokásairól Majka lerántotta a leplet. A TV2 még dokumentumfilmet is forgatott a rehabot választó előadóról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!