Kandech Evelyne halálát rákbetegség okozta

2021. október 18. – 06:49

frissítve

Kandech Evelyne halálát rákbetegség okozta
Forrás: TV2

Másolás

Vágólapra másolva

A rák győzte le Kandech Evelyne szervezetét, több mint egy éve küzdött a betegséggel, írja a Blikk. Az énekesnő 37 évesen halt meg a múlt héten, egykori megasztáros társai sorra búcsúztak tőle a Facebookon.

„Kicsit bagatellizálta a betegségét, de az orvosok is biztatták, hogy fiatal szervezet, legyőzi a rákot. Ő is bizakodó volt, sokszor mondta, hogy nem lesz baj, ki fog jönni belőle. Sajnos, végül nem így lett, és a betegség győzött”

– mondta a lapnak Evelyne egyik barátja.

Kandech Evelyne 1984-ben született. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt Pécsen, több évig énekelt kórusokban, és nyolc évig csellózott is. Tagja volt a Liszt Ferenc Zeneiskolának, ahol zeneirodalmat, zeneelméletet és szolfézst tanult. 14 éves korától a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járt, ahol többek között focizott és kórusban énekelt.

2003-ban és 2004-ben szerepelt a TV2 Megasztár első szériájában, ahol a legjobb tizenkettő közé jutott. A tehetségkutató műsor döntőjébe az Asian Dub Foundation 1000 Mirrors c. számával jutott be. A negyedik helyig sikerült eljutnia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!