Tíz perc alatt elfogytak az állóhelyek a Red Hot Chili Peppers budapesti koncertjére

2021. október 15. – 12:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pár perc alatt elkapkodták a Red Hot Chili Peppers budapesti koncertjére szóló állóhelyes jegyeket.

Pénteken délelőtt 10 órakor kezdődött a jegyértékesítés, és a rendszer váratlanul jól bírta a terhelést, feltehetően azért, mert a jegyértékesítők csináltak/béreltek olyan szervert, ami elbírja az ehhez hasonló szituációkban kialakuló virtuális „sorban állást”.

Kollégánk pontban 10-kor próbált állójegyet venni, de erre már nem volt lehetősége, és egy kicsit idegesítő volt számára, hogy a rendszer „hagyta, hogy végigálljam az állóhelyes sort, aztán mondta, hogy bocs, elfogyott, ahelyett, hogy átrakott volna az ülőhelyes sorba”. Így oda újra kellett próbálkozni, de mindenki megnyugodhat, ülőhelyet sikerült vennie.

Pár nappal ezelőtt egyébként megírtuk, hogy amint elkezdődött, le is állították a koncertre szóló jegyek elővásárlását. A budapesti Red Hot Chili Peppers-koncert 2022. június 15-én lesz a Puskás Arénában, a hivatalos sajtóanyag szerint A$AP Rocky és Thundercat is érkezik majd velük együtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!