Debrecen százéves csüngő japánakácai nyertek az Év Fája versenyben

2021. október 15. – 09:54

Másolás

Vágólapra másolva

A debreceni Csokonai Színház előtt álló két idős csüngő japánakác nyert az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyén.

A versenyben lévő fákra online lehetett szavazni, és a legtöbb voksot, 3237-et a japánakácok kapták. A Hős Fa címet Ziliz ezeréves tölgyfája, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a Mausz-fa: a hárs a dombtetőn – a Szekszárdi-dombság és a Sárköz peremén kapta az idei évben, írta közleményében az Ökotárs Alapítvány.

A nyertes fák, a csüngő japánakácok megnevezése kicsit félrevezető, ugyanis a faj nem Japánból, hanem Kínából, illetve Koreából származik. A törzsre oltott, csüngő ágrendszerű, időskorban különleges és hatalmas boltozatos koronát viselő egyedek Debrecen város büszkeségei. „A két fa a Csokonai Színház bejárata előtt áll, magasba ívelő ágaival sokszor betekintettek a teátrum ablakain, és minden estére jutott nekik bőven megbeszélni való. Belestek a kulisszák mögé és láttak ezernyi sikert és bukást, hallottak tapsorkánt és üdvrivalgást, átéltek ínséges időszakot és csillogó éveket” – áll a jelölésben.

A két csüngő japánakác a Csokonai Színház előtt – Fotó: Ökotárs Alapítvány
A két csüngő japánakác a Csokonai Színház előtt – Fotó: Ökotárs Alapítvány

A két fa közel százéves, ezt korabeli képeslapok és vizsgálatok is igazolják. A japánakácok jelenleg helyi védelem alatt állnak.

A zsűri döntése alapján a zilizi (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) ezeréves tölgy kapta a Hős Fa címet. A mezőgazdasági területen álló fát 2003 körül több villámcsapás érte, kigyulladt, ágainak egy része leszakadt, de megmaradt két ágán újra és újra kihajt. „A famatuzsálem megőrzése fontos a jelen- és utókor számára, a természeti értékek megismerésére irányuló turizmust és az oktatást szolgálja” – írta a fát jelölő önkormányzat.

A zilizi ezeréves tölgy – Fotó: Ökotárs Alapítvány
A zilizi ezeréves tölgy – Fotó: Ökotárs Alapítvány

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében. Idén 27 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választott ki a 11 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 1. és október 1. között. A fákra összesen 9927 szavazat érkezett .

A 2021-es magyarországi győztes japánakácok a 2022 elején rendezendő európai versenyben is indulnak, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!