Pulitzer-emlékdíjat kapott a HVG-s Dezső András

2021. szeptember 26. – 15:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén huszonkilencedik alkalommal adták át a Joseph Pulitzer emlékét őrző, a minőségi újságírás legjobbjait elismerő Pulitzer-emlékdíjat, melyet ezúttal egykori indexes kollégánk, a jelenleg a HVG-nál dolgozó Dezső András oknyomozó újságíró kapta. Posztumusz elismerést is átadtak, ezt a Kodolányi János Egyetem tavaly elhunyt kommunikációs tanszékvezető docense, a díj kuratóriumának alapító kurátora, a tavaly elhunyt Győrffy Miklós újságíró kapta – írja a Media1.

„Dezső András sok mindent tud, ami a szakmában fontos, információkat szerezni, forrásokat védeni, titkot tartani, színesen írni, vagy éppen munkatársakkal kooperálni, mindegyik fontos erény. De talán az a legfontosabb képessége, hogy amennyiben valamit a fejébe vesz, azt biztosan végigcsinálja, és azt biztosan jól csinálja végig.”

– hangzott el a díj odaítélésének indoklásában.

Azt is kiemelték, hogy kétszer nyerte el a legjobb oknyomozó újságíróknak járó Göbölyös Soma-díjat, és hozzátették, hogy „rendszeresen publikál az alvilágról, a titkosszolgálatokról, és az olvasó nem is érti, hogy miként képes ilyen alakokhoz, kémekhez, bűnözőkhöz, rendőri vezetőkhöz közel kerülni”. Több tényfeltáró írását a nemzetközi sajtóban is szemlézték, az a fajta alaposság, ami talán a nagy angolszász újságírói teljesítményekre jellemző, itthon kevesek sajátja – írta közleményében a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány.

A díj hazai történetében először posztumusz elismerést is kiosztottak, a Kuratórium korábbi tagjának, a 2020. április 23-án elhunyt Győrffy Miklós kapta meg így a Pulitzer-emlékdíjat. Győrffy Miklós több mint harminc éven át volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió meghatározó egyénisége, de ő volt az első hazai felsőoktatási média-tanszék alapítója és a Kodolányi János Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék vezetője is. Pályatársa, közeli barátja, kollégája, Rangos Katalin a díj átadásakor azt mondta, semmi sem szomorúbb, mint posztumusz díjat átadni ezért az életműért, és senki sem érdemelné meg inkább nála.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. A kuratórium elnöke Kepes András, jelenlegi tagjai Bárándy Péter, Brückner Gergely, Javorniczky István, Martin József és Rangos Katalin. 2017-ben és 2018-ban két jelenlegi munkatársunkat tüntették ki, négy éve Brückner Gergely, három éve pedig Földes András munkáját ismerték el a díjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!