Csípőműtétje miatt lemondta európai turnéját Elton John

2021. szeptember 16. – 19:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egészségi állapota miatt elhalasztja világturnéja európai koncertjeit Elton John. A 74 éves énekes-dalszerző csípőműtét miatt 2023-ra tolta el a fellépéseket – írja az MTI.

Az eredeti tervek szerint a Farewell Yellow Brick Road című turné részeként idén Nagy-Britanniában és Európában koncertezett volna, 2022-ben pedig az Egyesült Államokban folytatta volna a fellépéseket.

A terveket azonban keresztülhúzta, hogy nyáron elesett, és úgy megütötte magát, hogy azóta is komoly fájdalmai vannak. Csütörtöki közleménye szerint az intenzív kezelések ellenére a fájdalma rosszabbodott, ami igen csak megnehezítette a mozgását. „A mielőbbi műtétet javasolták, hogy visszanyerjem régi kondíciómat, és ne legyenek hosszú távú komplikációi a dolognak” – magyarázta.

Rajongóinak azt ígérte, hogy jövőre visszatér, és mindenkit biztosított róla, hogy megéri várni. Jelen állás szerint januárban New Orleansban kezdi az amerikai turnéját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!