Eperjes Károly megkínzott szerzetes a saját maga által rendezett történelmi filmben

2021. szeptember 15. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az előzetes Eperjes Károly első rendezéséhez, a Magyar Passió című, ötvenes években játszódó filmhez, amiben Telekes Péter és Gál Tamás mellett Eperjes alakítja a főszerepet is, olyan mellékszereplők mellett, mint Pásztor Erzsi vagy Nemcsák Károly. Az utóbbinak a száját az a mondat is elhagyja az előzetesben, hogy „csomagolni, buzeránsok!”

A Magyar Passió a Rákosi-korszak alatt játszódik, egészen pontosan 1950-ben, amikor a szerzeteseket összegyűjtötték, ideiglenes gyűjtőhelyekre vitték, majd internálták vagy bebörtönözték őket. Eperjes alakítja Leopold atyát, akinek a rendje vissza tudja a második világháború után szerezni az elveszett kegytárgyait, de az egyezsége az állammal nem sokáig tart, a rendszer ki akar kényszeríteni belőle egy hamis vallomást, méghozzá egy volt tanítványa (őt játssza Telekes) segítségével.

Ebben az időszakban játszódik a Krisztus inge című történelmi játék, amit Várnai Péter címzetes prépost írt, és ami az egyik alapja ennek a filmnek. A másik alap Kálmán Peregrin, Te meztelen Krisztus, hol hagytad az ingedet dokumentumkötete alapján készült.

A forgatókönyvet Petrik András, Horváth Áron és Eperjes Károly írta, a technikai rendező Pájer Róbert, a képi világért Csukás Sándor Balázs Béla-díjas operatőr, a látványért Fekete Mónika, míg a zenei világért Bucz Magor Soma felel. A producer a Szabó Magda írásaiból készült Az ajtót és Régimódi történetet is jegyző, szintén Balázs Béla-díjas Hábermann Jenő.

A Magyar Passió november 4-én kerül a mozikba, a szovjet csapatok megszállásának 65. évfordulóján. A filmet 300 millió forinttal támogatta a Nemzeti Filmintézet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!