Karikó Katalin és a Meseország mindenkié projektkoordinátora is a Time száz legbefolyásosabb embere listáján

2021. szeptember 15. – 15:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két magyar is felkerült a Time magazin száz legbefolyásosabb emberét megnevező listájára,

  • egyikük Karikó Katalin biokémikus, kutató biológus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a Pfizer-BioNTech oltásának egyik kidolgozója,
  • másikuk pedig Rédai Dorottya, a CEU kutatója, egyben a Magyarországon elég nagy vitát kiváltó Meseország mindenkié című mesekönyv projektkoordinátora.

A Time cikkében Karikó munkásságáról Jennifer Dounda Nobel-díjas biokémikus írt így: „Katalin inspirál minket a kreativitásával, a kitartásával és az elköteleződésével arra, hogy ezt a járvány legyőzze és csillapítsa az egészségügyi fenyegetést” – idézi Doundát a HVG.

Karikó 2021 legfontosabb innovátorai között, Elon Muskkal egy csoportban kapott helyet.

Rédai beválogatásáról a CEU adott ki közleményt, ebben azt írják, hogy a jobboldali és kormányzati politikusok szélsőségesen negatív reakciói után Magyarországon a könyv nagy sikert aratott, és az LMBT+ embereket diszkrimináló kormányzati politika elleni tiltakozás szimbólumává vált.

„Az, hogy bekerültem a TIME100 listára, nagy megtiszteltetés számomra és a Labrisz számára is, nemzetközi elismerése a projektben végzett hatalmas munkánknak. Tovább bátorít, hogy folytassam a munkám abban a rendkívül ellenséges politikai környezetben, amelyben most élünk. Azt az üzenetet közvetíti, hogy nagyon fontos az, amiért dolgozunk, és remélem, hogy más aktivistákat is arra ösztönöz majd a régióban, hogy továbbra is foglalkozzanak az LMBT+ kérdésekkel, még akkor is, ha ez nehéz, kimerítő és néha félelmetesnek vagy reménytelennek tűnik”

– mondta Rédai.

Rédai Dorottya – Fotó: CEU / Adrián Zoltán, Képszerkesztőség
Rédai Dorottya – Fotó: CEU / Adrián Zoltán, Képszerkesztőség

A most tizennyolcadik évében járó lista a világ legbefolyásosabb embereinek hatását, innovációját és eredményeit ismeri el. A teljes lista a Time szeptember 27-i / október 4-i számában jelenik meg, illetve megtekinthető a magazin honlapján.

A mesekönyv a botrány hatására olyan érdeklődést váltott ki, hogy a sikerlista élére került – tavaly ősszel a könyv szerkesztőjével, Nagy Boldizsárral, és két meseíróval, Pengő Edittel és Szűcs Edittel beszélgettünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!