Sebestyén Balázsék Csíkszeredából jelentkeztek volna be a műsorukkal, de inkább lemondták, miután páran háborogtak egy szerencsétlenül sikerült interjúja miatt

2021. augusztus 31. – 18:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Rádió 1 idén hivatalosan is megkereste Csíkszereda önkormányzatát, hogy a reggeli műsorukkal – benne Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferenccel és Vadon Jánossal – szívesen települnének ki a székelyföldi városba, hogy onnan jelentkezzenek be élőben. Megszólaltatva helyi embereket, bemutatva helyi értékeket, érdekességeket. A település kifejezetten nyitott volt az együttműködésre, ám végül

Balázsék lemondták a dolgot – vagy későbbre halasztották –, mivel elmondásuk szerint néhányan arra készültek, hogy megzavarják majd a műsort

– írja a Transindex. A legutóbbi reggeli műsorukban pedig el is mesélték, hogy min háborodtak fel azok, akik ezzel fenyegettek.

Balázsék a műsorban arról beszéltek, hogy már hosszú évek óta téma náluk, hogy szívesen közvetítenének egy adást Székelyföldről, de most el is jutottak a megvalósításig. A csíkszeredai önkormányzattól a Csíki Sörig mindenki nagyon nyitott és kedves volt, nagyon várta mindenki a műsort, az együttműködést, abban mindenki lehetőséget látott.

Kivéve egy hangosabb kisebbség – ahogy Balázs fogalmazott –, akiknek beakadt egy régi sztori Balázzsal kapcsolatban, amit maga a műsorvezető mesélt most el, és amit rettenetesen béna, ostoba, szerencsétlen elszólásnak nevezett, de hozzátette, hogy azért már akkor is, és később is többször elnézést kért.

„Betelefonált valaki, mint kiderült, Erdélyből. Én annyit tettem össze, hogy Romániából telefonál, és azt gondoltam, hogy ő egy olyan srác, aki megtanult egyébként magyarul, de hogy ő Romániában él. És megkértem, hogy mondjon valamit a saját anyanyelvén”

– mesélte a műsorvezető, és hozzátette, hogy a srác teljesen normálisan reagálta le, mondta, hogy erdélyi, magyar az anyanyelve, ami után ő azonnal bocsánatot is kért, amiért nem figyelt rendesen, hogy nem is figyelte, hogy milyen települést mondott, honnan telefonált. Hozzátette, hogy a következő blokkban hosszabban is bocsánatot kért, hogy nem volt szándékos; „van, hogy az ember nem figyel oda, van, hogy egy rádiós műsorvezető is követ el hibát, de bántó szándék nem volt” – mondta.

(Időközben egy kommentelőnk belinkelte a felvételt is, amiről Balázs mesélt, és amin nem hallatszik, hogy ott azonnal bocsánatot kért volna, de a következő blokk nincs a felvételen, amiben hosszabban kért elnézést a műsorvezető az elmondása szerint.)

Frissítés: Meg tudtuk hallgatni végül a 2011-es műsor második blokkjának elejét is, ahol Balázs azzal jön vissza a reklámblokk után, hogy elnézést kér. Azt mondta akkor, szeretne valamit helyre tenni. Szerencsétlen volt a kérdése, de senkit sem akart megbántani, nem akart utalni semmire. Hozzáteszi, látja az sms-eket, amiket emiatt a kérdése miatt kaptak műsor közben, azok jogosak, mindenkitől elnézést kér, akit megbántott, nem ez volt a célja, "ez csupán egy rövidzárlat volt, egy rosszul feltett kérdés.

Balázsék most a friss adásukban elmondták, hogy van most „egy kicsi, de hangos csoport”, ami szeretné ezt a kitelepülésüket elrontani, tönkre tenni, azt tervezik, hogy odamennek kifütyülni őket, kiabálni. Balázs szerint az egész kitelepülés lényege az lenne, hogy jó hangulatot, szeretet vigyenek oda, és hogy bemutassák a környék értékeit, de ha csak 5-10 ember is odamegy, és ezt megmérgezi, esetleg a többi hallgatóba köt bele, akkor az az egyébként nagyon kedves és barátságos helyiekről sem festene jó képet. Ezért végül úgy döntöttek, nem mennek.

A csíkszeredai önkormányzat egy friss Facebook-posztban jelentette be, hogy Balázsék kitelepülése elmarad, de a posztban hosszan részletezték, hogy annak pedig az egész város nagyon örült volna.

„A Rádió 1 megkeresése után rengeteg helyi véleményformálóval egyeztettünk – művészekkel, egyházi emberekkel, vállalkozókkal, vendéglátókkal, sportolókkal, újságírókkal, közéleti szereplőkkel –, akik mindannyian egyértelműen támogatták a kitelepedést, és vállalták, hogy megszólalnak a műsorban. Ez minket megerősített abban, mennyire jó térségünk számára ez a kezdeményezés”

– írta az önkormányzat. Ahogy azt is, hogy „Balázsék műsora jelenleg Magyarország legnagyobb hallgatottságú reggeli adása, ezért mi óriási lehetőséget láttunk abban, hogy 4 órán át Erdélyről, Székelyföldről és Csíkszeredáról beszéljenek benne, és ezáltal az itteni magyarok, székelyek élete, világa eljusson olyan anyaországi magyarok otthonaiba is, akik ritkábban hallanak rólunk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!