Anthony Bourdain csak egy normális életet akart

Anthony Bourdaint megismerni kemény dió. Az író, szakács, tévés műsorvezető és médiaszemélyiség mindenbe beletette magát, amihez hozzányúlt. A sajátos, kegyelmet, türelmet és köntörfalazást nem ismerő stílusa, és a magyarul A konyhafőnök vallomásai című könyve tette őt ismert emberré, az őszinte kíváncsiságtól hajtott utazós műsora sztárrá, a megmagyarázhatatlan öngyilkossága pedig visszamenőleg egy rejtéllyé.

Bourdain tizenéves korától kezdve nem bírt a helyén megmaradni, az életéről készült, Roadrunner című dokumentumfilm azt állítja, hogy ez az aktivitás egyrészt a fiatalkori drogfüggőségéből jött (az első könyve megjelenésekor már túl volt egy heroinos és egy kokainos korszakon is), másrészt pedig a vágytól, hogy egy normális életet éljen, és az érzéstől, hogy ez valószínűleg soha nem fog összejönni.

A Roadrunner már a megjelenésekor is kisebb botrányba keveredett: van a filmben egy jelenet, amikor a szakács egykori barátja felolvas egy személyes emailt, amit Bourdain írt neki. A felolvasás hirtelen átvált Anthony Bourdain hangjára, és az még egy mezei nézőnek is feltűnik, hogy egészen biztosan nem készített erről hangfelvételt. A rendező Morgan Neville (Won't You Be My Neighbor?) újságírói kérdésre elmondta, hogy több helyen is szüksége volt narrációra, úgyhogy mivel bőven voltak Bourdainről készült hangfelvételek, azokat leadták egy mesterséges intelligenciával dolgozó cégnek, aminek sikerült a férfi hangjával létrehozni olyan szövegeket, amiket egészen biztosan nem mondott ki.

A megoldás felvet ugyan etikai kérdéseket, ráadásul ezzel a tudattal nézve a filmet ki lehet szúrni más alkalmakat is, amikor a mesterséges narrációt használják, de a Roadrunnernek sokkal komolyabb bajai is vannak ennél.

De először kezdem a jóval: pont amiért egy csomó felvétel van Bourdainról, még a tévéforgatások előtti időkről, bőven van mivel illusztrálni a történetét. A legérdekesebbek azok, amik A konyhafőnök vallomásai környékén készültek, és azt mutatják be, hogy tényleg iszonyatos vágy égett benne, hogy írjon, egyszer a kamerának mondja el, hogy reggel első dolga rágyújtani, aztán megy is írni. A Cook’s Tour nevű utazós műsorának kezdeti szakaszait is fura látni, ahogy még nem teljesen alakult ki a személyisége, és az elmondások szerint félénk volt, és gyakorlatilag lefagyott olyan helyzetekben is, amikor pont reagálnia kellett volna helyzetekre. A vele együtt dolgozó stábtagok többször elmondják a filmben, beszélő fejként és archív felvételekben is, hogy tudott néha pöcs lenni, de sajnos ezeket a felvételeket a saját szemünkkel nem láthatjuk.

És ahogy eltünedeznek a vallomásszerű felvételek – feltehetőleg akkor, amikor Bourdain elkezdett sokkal professzionálisabb, szebb műsorokat gyártani –, onnantól kezdve a Roadrunner elkezd túlságosan támaszkodni a barátai és munkatársai vallomásaira, és azokra a benyomásokra, amik nekik voltak a tévésről. Ami egy bizonyos szintig oké, hiszen ha Bourdain hangját fel is lehet támasztani, a gondolatait egészen biztosan nem. De a Roadrunner az utolsó negyedére gyakorlatilag egy összeesküvés-elméletet gyárt az öngyilkosságának körülményeiről, amik borzasztó szájízt hagynak a végére.

A film végigköveti Bourdain párkapcsolatait is, az első és második felesége is megszólal, de legutolsó komoly kapcsolata, Asia Argento nem. Ami azért szerencsétlen, mert a Roadrunner őt teszi meg kvázi a története gonoszának: Argento volt az, aki egyszer rendezett egy részt a Parts Unknown-ból, amivel sikerült szétzilálni az egész stábot. Az egyik stábtag szerint ha ő negyven éves kora előtt meg fog halni, az amiatt az epizód miatt lesz, amit Argento rendezett Hongkongban.

A film azt próbálja sulykolni, de konkrétan nem kimondani, hogy Argento tehet a tévés öngyilkosságáról is, azzal, hogy az olasz sajtóban napvilágra kaptak paparazzi-felvételek, amiken egy másik férfival látható. Bourdain az utolsó Instagram-sztorijában egy olyan Charles Bronson-film zenéjét hallgatta, aminek a főcímében lesifotók készülnek egy párról. „Minden benne volt” – mondja az egyik megszólaló, és nem tudok nem arra gondolni, hogy mi van akkor, ha egyszerűen csak szerette Morriconét.

Argento nem jelenik meg a dokumentumfilmben. Neville elmondta, hogy szándékosan nem kérte meg a színésznőt, hogy szólaljon meg, ami egy egészen érthetetlen döntés, Bourdain életének utolsó szakasza így olyanok elmondásaiból áll össze a Roadrunnerben, akiket a férfi elmart magától. Ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy az igazságot halljuk. Hogy mi az igazság, azt nem is tudjuk meg. Éric Ripert, Bourdain kollégája és barátja, aki már több műsorában is szerepelt, nem beszél arról, hogy mit gondol az öngyilkosságáról.

Az utolsó harmad mismásolása azért olyan nehéz, mert azért a film közben szóba kerülnek azok a dilemmák, amikkel Bourdainnek meg kellett küzdenie a munkája közben. Egy külön részt kap az, amikor Haitin forgatás után úgy dönt, hogy az árus megmaradt ételét szétosztja a rászorulóknak – a felajánlásból balhé lesz, mert annyian akarnak az ingyenételből. Az is beszédes, ahogy később, mikor két menekült sztoriját hallgatja, akkor a mondandójuk közben kiszól a stábnak, hogy újravenné ezt. A kollégái ezt is Argento hatásának mondják, de nehéz elképzelni, hogy nem pont így zajlik egy tévéműsor forgatása, ahol sokszor a szakmai szempontok felülírják az emberi történeteket.

A Roadrunner megpróbál megbirkózni ezekkel a nehéz helyzetekkel, de inkább Bourdain belső vívódásaira koncentrál, nem a szakmaira. A filmből felvázolt portré egy olyan emberről készült, aki egész életében csak másodpercekre volt képes boldog lenni. Egy olyan emberről, akinek a függősége nem tűnt el, csak átalakult: dzsiudzsicuvá, a #metoo elleni kiállássá, az egyre extrémebb utazási helyzetek keresésévé. Iggy Pop is mondja neki, hogy ő egy keresőnek tűnik. Keresőnek lenni jó dolog. A Roadrunner is keresni próbál, de nem sokat talál. Sokatmondó, hogy a film vége felé az egyik megszólaló, aki már húsz éve ismerte, kimondja: Anthony Bourdaint nem lehetett megismerni.

A Roadrunner: A Film About Anthony Bourdain a Karlovy Vary-i filmfesztiválon volt műsoron. Magyar premierről egyelőre nem tudni.