Egy morcos, kopasz férfi egy leroggyant autót vezet a naplementében, valahol Európában. A kép belassul, megszólal John Maustól a Believer, egy kislány pedig kihajol az ablakon, kikukkant a napfénytetőn. A nap megvilágítja őket, de már csak alig, egy halvány karika valahol a horizonton, ott, ahonnan messze akarnak járni, minél messzebb, valami sokkal jobb jövő felé.
Ez a Külön falka, Kis Hajni bemutatkozó játékfilmjének talán legszebb jelenete, de ez egyben az is, ami megmutatja, hogy mi a legnagyobb hibája: sem megvalósításban, sem üzenetben, sem másban nem nagyon mutat semmi újat a rengeteg más hasonló filmhez képest, amiben a pillanatnyi szabadság jelét nagyjából ugyanígy jelzik. Könyököt ki, zenét fel, ezek az emberek most jól vannak egy kicsit, mielőtt hajtunk tovább a szomorúság aszfaltján.
A Külön falka a Sweet Dreamsszel kezdődik, de nem a Eurythmics, hanem a La Bouche változatával. A helyszín egy szórakozóhely, valahol a külvárosban, ahol Tibinek (Dietz Gusztáv) záráskor kell fellapátolnia a tiniket a pult mellől. Tibi a testvérénél és annak családjánál lakik, és annyira nem ad bele sokat a közösbe. Amikor reggel hazaér, megeszi a legkisebb fiú előrecsomagolt iskolai ebédjét, majd megy is aludni. Súlyosan néz ki, a hátán egy óriási, nyakig érő tetoválás, az arcát mintha bazaltból formázták volna, a kék szemei pedig azt a benyomást keltik, mintha állandó filter lenne az arcán. A hangja erélyes, a modora olyan, mintha smirglivel simogatnák az embert.
Tibinek van egy lánya, akivel nem tartja a kapcsolatot. Niki (Horváth Zorka) a nagyszüleivel él, az iskolában, vagyis tulajdonképpen bárhol folyékonyan tud hazudni, az apjáról, az anyjáról, arról, hogy élt már Angliában és így tovább. Amikor egy nap megpillantja Tibi testvérét, elkezdi követni a férfit, és eljut az apja munkahelyére. Ahol az apja éppen péppé ver egy tök részeg fiatalt a tánctéren. A férfinak meg kellene húznia magát, de Niki pont akkor dönt úgy, hogy meg akarja őt ismerni.
A Külön falka legnagyobb erénye a két főszereplője, már csak azért is, mert mindketten teljesen ismeretlen arcok: Horváth Zorka általános iskolás lázadóként majdnem mindig hiteles, az egykori MMA-harcos Dietz pedig annyira markáns jelenség, hogy a jóisten is arra teremtette, hogy embereknek az ő arcát kelljen nézniük. A hosszabb szövegekkel nem mindig birkózik meg, de amikor csak egy-egy mondatot kell izomból mondania, akkor azért be tud fenyíteni egy mozivászonnyi távolságból is.
Kár, hogy Kis Hajni filmje (amit közösen írt Szántó Fannival) valahogy a történteknek nem tud egyéniséget kölcsönözni. Realitást igen: a buszoktól a szükségszállás lakóin keresztül a lepusztult külvárosig minden tényleg olyan, amilyennek lennie kell (a benzinkutasoknak annyira nem, de ez részletkérdés). Csak a cselekmény kevés hozzá. Valahogy amiknek nagy akadályoknak kellene lenniük, azok el vannak sikálva, amiknek viszont apró részleteknek kellene számítaniuk – mint például a rendőri vagy bírósági események –, azok hangsúlyos szerepet kapnak. Miközben süt az egészről, hogy Kisnek fontos volt ez a történet, pontosan tudta, hogy mit akar elmondani, hogyan akarja elmondani, és kiknek a segítségével.
És ha erre a történetre bárki személyesen rá tud csatlakozni, akkor biztosan sokkal többet ki tud hozni belőle, mint az, aki nem. Ez talán a Külön falka legnagyobb hibája: hogy nem megértetni akarja azt, amiről szól, hanem egyszerűen azt akarja, hogy higgyük el. Van benne empátia, de azokkal nem, akik ezt kívülről nézik. Szép jövője lesz majd filmfesztiválokon, ahol emberek még kívülebbről fogják nézni.
A Külön falka premierje a Karlovy Vary-i filmfesztivál East Of The West szekciójában volt. Magyarországon mozikban szeptember 30-tól lehet látni, előtte szeptember 11-én a Cinefesten is vetítik.
