Meghalt Joey Jordison, a Slipknot alapító dobosa

2021. július 28. – 00:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

46 éves korában meghalt Joey Jordison, a Slipknot alapító dobosa, több slágerük társszerzője – jelentette be a családja képviselője. Jordison békésen, álmában hunyt el, a halál pontos okát nem közölték – írja a Rolling Stone.

Nathan Jonas Jordison 1975. április 26-án született az iwoai Des Moines-ben. Wikipédia-oldala szerint az első dobfelszerelését hétéves korában kapta, és fiatalon több bandában is játszott. 1995 őszén csatlakozott a The Pale Ones nevű Des Moines-i metálbandához. Később az ő javaslatára változtatták Slipknotra nevüket, ami után az egyik legsikeresebb amerikai metalegyüttessé váltak. Az 1999-es debütáló, Slipknot című stúdióalbumuk dupla platinalemez lett.

Jordison 18 éven át volt a Slipknot dobosa, mígnem 2013-ban személyes okokra hivatkozva kilépett az együttesből. Néhány évvel később elárulta, hogy a távozása valódi oka egy súlyos neurológiai betegség, a transzverzus myelitis volt. Ez egy gerincvelő gyulladás, ami 2010 körül kezdett nála kialakulni, és egy idő után lehetetlenné tette, hogy tovább zenéljen. „Nem tudtam többé játszani. Ez a szklerózis multiplex egy formája, amit a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék” – mondta egy 2016-os interjúban.

Miután felépült a betegségéből, különböző zenekarokban játszott és több zenei projektben is részt vett. A Murderdolls együttesben gitáros-vokalista volt, a Sinsaenum nevű zenekarban pedig Csihar Attila énekes mögött dobolt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!