Hiába próbálták átnevelni, ugyanúgy vonzódott a saját neméhez

2021. július 12. – 21:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 3-án mutatja be a Netflix a Pray Away című dokumentumfilmet, ami az Exodus nevű vallásos közösségről szól, amit a hetvenes évek közepén alapítottak, és ami egészen a 2010-es évekig állította, hogy a homoszexuálist a megfelelő terápiával kezelni lehet.

Az Exodus eredetileg öt ember alapította, akik a saját nemükhöz való vonzalmuk miatt egy Biblia-szakkört alapítottak, hogy segítsenek egymásnak elhagyni a „homoszexuális életmódot”. A szakkörnek aztán gyorsan híre terjedt, 25 ezer levelet kaptak rövid idő alatt, az érdeklődés miatt pedig megalapították az Exodus Internationalt, ahol azt ígérték, hogy tudnak segíteni megváltoztatni a nemi orientációt a hit és a vallás segítségével. A dokumentumfilm címe is erre utal, a pray away kifejezést arra használják, amikor valaki megpróbálja „elimádkozni” a homoszexualitását.

Az Exodus népszerű lett, de a módszereik erősen megkérdőjelezhetőek lettek, sőt, ha elkezdjük bújni a szervezet Wikipédiáját, egészen cifra dolgok is kiderülhetnek: például hogy az Exodus alapítója, és egyik lelkésze fogták magukat, elváltak a feleségeiktől, és összekötötték az életüket egy ceremónia keretében. Azaz az alapítón és a lelkészen sem segített az általuk hirdetett terápia.

Nemcsak rajtuk, hanem az átlagembereken sem, a Pray Away előzetesében olyan emberek beszélnek, akik évekig a szervezet reklámarcai voltak, és mégis, évekkel később előbújtak. A címbeli állítást az egyik interjúalany mondja, aki úgy érezte, hogy az Exodus lesz a megoldás az ő problémájára, de ameddig ott volt a szervezetnél, nem múlt el a vonzódása az azonos neműek felé.

A Pray Away előzetese:

A film érdekessége, hogy a producerei Ryan Murphy és Jason Blum voltak, az előbbi a Netflixnek készített már rengeteg, gyakran LMBTQ-témájú sorozatot (mint például a Hollywood vagy a Halston), Blum pedig egy rendkívül jövedelmező horrorfilmgyártó stúdiót birtokol, ahol többek között a Boldog halálnapot!, az Insidious-sorozat vagy a Parajelenségek-filmek készültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!