Száz szürreális világ egy falusi könyvtárban

2021. július 8. – 23:13

frissítve

Száz szürreális világ egy falusi könyvtárban
Ausztrics Andrea: „aki szelet fúvat és esőt hullat” (sorozat)

Másolás

Vágólapra másolva

Sáska egy Balaton-felvidéki apró zsákfalu, Szarvas meg Somogyi Péter, a Telex művészeti vezetője. Most, a falu átalakítás előtt álló könyvtárépületében 35 kortárs művész és egy különleges magángyűjtemény képei és tárgyai láthatók négy napon át, július 9. és 12. között.

Természetesen nagyon büszkék vagyunk, de bátran és elfogulatlanul állíthatjuk: erős lesz a felhozatal. A kiállító művészek között van még Szemző Zsófia is, akivel már találkozhattak a Telexen. Az összeállításunkban szereplő képek között még egynek egészen biztosan ismerős a képi világa: Milorad Krstić képeiről nem véletlenül juthat eszünkbe a Ruben Brandt, a gyűjtő, az egészestés animációs filmet is ő készítette.


Sinkovics Ede mostanában kendert termeszt Óbecsén, de árult már szappanszobrokat az Ecserin. Egy kreatív hulladék-újrahasznosítási programmal együttműködve az óceánból kihalászott műanyag szemétből a Birth of Venus mintájára elkészítette a Dirt of Venust. Horkay István plakátokat, digitális kollázsokat és filmeket csinál, munkái Bécstől Tokióig már számos kiállításon szerepeltek. Bp. Szabó György plakátjai is híresek. A nyolcvanas években a koncertre hívó plakátjaival volt tele Budapest. Valójában minden kiállítót hosszan méltathatnánk, kicsit igazságtalanok ezek a kiemelések. A harmincöt művészen kívül még Vörösvári Ákos / Látványtár gyűjteménye vesz részt a kiállításon.

„Az őszi átépítés előtt úgy döntöttünk, hogy felszedjük a műanyag padlót, ejtőernyőt erősítetünk a plafonra, és moziszékeket pakolunk a szobákba, hogy az így egyedi hangulatúvá terekben állítsuk ki a képeket és a tárgyakat” – idézi a sajtószöveg Baracsi Katalint, az eseményt szervező sáskai Collage ROOOM egyik alapítóját.

A butikgaléria ötletét egy 2016-ban megnyílt norvég kollázsmúzeum adta. Az is egy különleges hely: az erdőszéli faházikót önkéntesek segítségével újították fel. A múzeum huszonnégy órában nyitva van, és az elmúlt években több ezer látogatója volt. A sáskai megnyitó július 9-én, pénteken lesz 18 órakor. Az épület mindhárom terében egy-egy művész várja az érdeklődőket, akik a konkrét művekről és úgy általában a kollázsokról is fognak beszélni.

A NÉZD MEG JOBBAN című tárlat kiállító művészei:
Ausztrics Andrea, Babos Bertalan Zsili, Bp. Szabó György, Csató Csenge, E. Zsemberi-Szígyártó Miklós, Gál Krisztián, Hertelendi Amanda, Horkay István, Horváth Lóczi Judit, Kárpáti Eszter, Klimó Péter, Koleszár Stella, Korolovszky Anna, Milorad Krstić, Susanna Lakner, Márián Gábor, Mózes Katalin, Nádas Alexandra, Pátkai Rozina – Tihanyi Áron, Richter Sára, Róbert Vanda, Sinkovics Ede, Somogyi Péter/Szarvas, Sz. Eszteró Anett, Szántó Sári, Székely Judit, Székelyi Kati, Szemző Zsófia, ifj. Szlávics László, Thury Lili, Varga Flóra, Várnay Zsuzsanna, Verebics Katalin, Vimola Dóra, Vörösváry Ákos / Látványtár gyűjtemény.

Varga Flóra: Unseen/untold (sorozat)
Varga Flóra: Unseen/untold (sorozat)
Milorad Krstić: An Homage to Gorki and Ostrovsky
Milorad Krstić: An Homage to Gorki and Ostrovsky
Koleszár Stella: Túl sok a duma
Koleszár Stella: Túl sok a duma
Somogyi Péter Szarvas: A választás véget ért, az igazi háború még csak most kezdődik
Somogyi Péter Szarvas: A választás véget ért, az igazi háború még csak most kezdődik
Korolovszky Anna – Királylány
Korolovszky Anna – Királylány
Szántó Sári: Tél
Szántó Sári: Tél
Szemző Zsófia: Együttes // Togetherness (sorozat)
Szemző Zsófia: Együttes // Togetherness (sorozat)
Richter Sára: Ismeretlen kötelék (sorozat)
Richter Sára: Ismeretlen kötelék (sorozat)
Thury Lili: Vulkán
Thury Lili: Vulkán
Sz.Eszteró Anett: Urbánus szexualitás szájról szájra (ZINE)
Sz.Eszteró Anett: Urbánus szexualitás szájról szájra (ZINE)
Vörösváry Ákos / Látványtár gyűjteményből – Zoltán Sándor (korábban: Balássy Zoltán): Mindennapi inkvizíció, 1987
Vörösváry Ákos / Látványtár gyűjteményből – Zoltán Sándor (korábban: Balássy Zoltán): Mindennapi inkvizíció, 1987


Kedvenceink