Nagypál Orsi rendező: Ha férficsókot látnak, felhördülnek, de a nőknek fizetnek, hogy lássák őket egymást kielégíteni

Aligha meglepő módon nagyrészt a homoszexualitás és annak művészeti, magánéleti vonatkozása volt a téma Alinda legutóbbi interjújában, amelyet Nagypál Orsival, a Pride fesztivál nyitóbeszédében a napokban comingoutoló rendezővel készített a műsorvezető. A teljes, körülbelül egyórás interjú ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében.

Nagypál elmesélte, hogy a nyilvános coming outolás folyamata úgy történt, hogy amikor a Pride felkérte, hogy mondjon beszédet, ő a nemrég elhunyt Nagy Szilvia Pride-elnök miatt egyből elvállalta, mert hálás és felnéz rá a munkája miatt. Ő azon emberek közé tartozott, aki „egy közösségért dolgozik, egy ügynek szenteli az életét. Ha nem lennének ilyen emberek, egy csomó változás nem történne meg”, mondta Nagypál.

A rendező azt is mondta, az ilyen rendezvények és civilszervezetek lényege, hogy látod, hogy nem vagy egyedül, és hogy lehet így boldogan élni. Holott „mind a kettő nagy kérdés az elején”.

Onnantól kezdve viszont, hogy elvállalta a beszédet Nagy miatt, világos volt, hogy nem fog tudni többesszám első személyben beszélni, úgyhogy innentől kezdve „ha tetszik, ha nem”, ez az ő nyilvános coming outja kellett legyen.

Arra a kérdésre, hogy most nagyobb volt-e a közéleti tétje a coming outolásnak, mint korábban, azt mondta, mindig volt tétje, volt olyan év korábban, ahol konkrétan megtámadtak egy Pride-felvonulást. Az új törvény persze új elem, a folyamat már a transzneműek papíron történő nemváltásának megtiltásával megkezdődött még a covid elején, „de mindig volt agresszió”, mondta.

Azt is mondta, hogy az ő veszélyérzete egyelőre nem fokozódott, de ő igyekszik távol tartani magát ettől, nem beengedni ezt az életébe. „Ez fejben dől el”, persze kérdés, ehhez meddig tudja tartani magát, mondta.

Nagypál beszélt arról is, hogy mindig is tudta, hogy leszbikus, mint ahogy egy heteroszexuális is mindig tudja, hogy az, csak akkor kezdett el elgondolkodni ezen gyerekkorában, amikor rájött, hogy a többség nem ilyen. Először igazodni próbált, aztán információkat keresett, hogy „ez mi, mit lehet csinálni”. Ebben óriási segítség volt az akkori közösségnek minden olyan könyv és film, amiben szerepel leszbikus kapcsolat.

„Ezek kézről kézre jártak. Volt a 300 oldalas könyvben öt olyan oldal, amikor két nő egymásra néz. És akkor ennek kellett örülni. És filmben ugyanez. És ezek körbejártak.”

Nagypál azt mondta, kételkedik abban, hogy a törvényhozó valódi szándéka az lenne, amit a törvény szövege tartalmaz. Szerinte inkább pusztán az volt a szándék, hogy legyen egy botrány, hogy az ellenzéket megosszák, legyen az ellenzékben egy törés, ami sikerült is. „Pont ezért nem kell foglalkozni ezzel”.

A melegtémával kapcsolatosan szóba jött a Nyitva című filmje és a Kaméleon is, előbbiben két nő, utóbbiban két férfi jön össze a vásznon. Előbbi simán átment, utóbbinál volt felhördülés a mozitermekben. Szerinte ez nem az emberek hibája, a különbség csak annak szól, hogy „mit szoktál meg, mi az amit láttál már? Férfiakat soha nem látsz együtt, nőknél meg konkrétan fizetnek azért az emberek, hogy lássák egymás kielégíteni mondjuk egy peepshow-ban. Ha többször látnál férfiakat, hozzászoknál”, mondta.

Szerinte pont ez a baj az új törvénnyel is, de ma már, az internet idejében megoldhatatlan a gyakorlatban, hogy emberektől eltiltsanak ilyen tartalmakat, információkat. Nem a mozi, a színház és az irodalom az egyetlen út.

Átpolitizált filmipar

A filmipar átpolitizáltságáról, arról, hogy sokan politikai alapon nem csinálhatnak filmeket, Nagypál azt mondta, ő az elmúlt években külföldön dolgozott, de a barátai filmesek,

„látom én is a tragédiákat egymás után, egyelőre kapkodom a fejemet”.

Azt mondta, erről nem ő tudja a legtöbbet most, de a filmszakmában nincs teljeskörű összefogás, mindig óriási mérlegelések mennek, hogy ki gondolja azt, hogy „ha most beleállok ebbe, akkor nem csinálok öt évig filmet, vagy nem állok bele, és akkor hátha fogok tudni. És ez a mérlegelés nem most kezdődött, hanem sok éve, csak másképp kellett bizonyos paktumokat megkötni”.

„De most az a furcsa, hogy abba az irányba tendálunk, hogy már senki nem is érti, mi történik. Eddig lehetett valamit követni. Biztos van valami forgatókönyv, csak nem látni, vagy nem érthető.”