Kijött az előzetes Enyedi Ildikó új filmjéhez, A feleségem történetéhez

2021. június 30. – 20:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kijött az előzetes Enyedi Ildikó új filmjéhez: A feleségem története Füst Milán azonos című regénye alapján készült. A magyar-német-francia-olasz koprodukcióban forgatott filmdrámát a július eleji Cannes-i filmfesztiválon mutatják be, sőt, a versenyprogramban is szerepel majd:

A feleségem története című regényt több mint 20 nyelvre fordították le, sőt, irodalmi Nobel-díjra is felterjesztették. Ez lesz az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről után Enyedi Ildikó következő filmje, ami a tervek szerint szeptember 23-ától kerül majd a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.

A Cannes-i filmfesztivál programjának bejelentésekor így nyilatkozott Enyedi az új filmjéről: „Nagy boldogság volt ezek után a fura, dermedt, elzárt hónapok után körbehívni a vezető munkatársakat a hírrel, bár legszívesebben felhívtam volna mindenkit. Sok friss munka lesz most a filmmel – egy rendezőnek hajtós időszak egy film elindulása. Ezek között a feladatok között kiemelt helyen szerepel egy igazi, erős magyar szinkron elkészítése, amit Báthory Orsi kiváló szinkronrendezővel közösen készítünk, »old school« műgonddal és szeretettel. Reményeink szerint a film eredeti és szinkronizált változatban egyaránt elérhető lesz a mozikban.

Ha nemzetközi történetet is írt Füst Milán, egy igazi párizsi nő és egy hollandus hajóskapitány egymást tépő szerelmét, mégiscsak magyarul írta.”

A feleségem történetében Störr kapitányt a holland Gijs Naber, feleségét, Lizzyt a James Bond-, Mission: Impossible-filmekből és a cannes-i Arany Pálmás Adéle életéből ismert Léa Seydoux alakítja. Fontos szerepben látható még Louis Garrel (Álmodozók), Josef Hader (Stefan Zweig – Búcsú Európától), Ulrich Matthes (A bukás – Hitler utolsó napjai), Udo Samel (Babilon Berlin), Jasmina Trinca (Fortunata), Sergio Rubini olasz színész, valamint Funtek Sándor és Hajduk Károly.

A film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző pedig az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm zenéjét is jegyző Balázs Ádám.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!