Előkerült Pablo Picasso kilenc éve ellopott festménye

2021. június 29. – 13:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A görög hatóságok kedden bejelentették, hogy megtaláltak egy 2012-ben ellopott Pablo Picasso-festményt. A „Női fej” című alkotást maga Picasso ajándékozta a görög népnek még 1949-ben – írja az AFP.

A festményt az Athéntól délkeletre fekvő Keratea településen találták meg. „A mai egy különleges nap, az öröm és az érzelmek napja” – mondta Lina Mendoni görög kulturális miniszter. Szerinte a festményt lehetetlen lett volna eladni, mivel a hátoldalán Picasso személyes üzenete olvasható: „A görög népnek, tisztelettel: Picasso.” A 20. század egyik legismertebb festője a náci Németországgal szembeni ellenállása elismeréseként ajándékozta a kubista művet a görög államnak.

A festményt azóta a Görög Nemzeti Galériában, Görögország legnagyobb állami műgyűjteményében őrizték, mígnem 2012. január 9-én egy másik műalkotással együtt ellopták. A tolvaj Piet Mondrian holland festő „Szélmalom” című festményét is magával vitte, az egész lopás nem tartott tovább hét percnél.

Pablo Picasso „Női fej” és Piet Mondrian „Szélmalom” című festménye – Fotó: Görög Nemzeti Galéria
Pablo Picasso „Női fej” és Piet Mondrian „Szélmalom” című festménye – Fotó: Görög Nemzeti Galéria

Eredetileg úgy vélték, hogy két férfi tört be a gallériába, és vágta ki a festményeket a kereteikből, de a rendőrség csak egy személyt, egy 49 éves görög férfit tartóztatott le az üggyel kapcsolatban. A tolvaj Guglielmo Caccia, egy 16. századi olasz művész egyik vázlatát is megszerezte, de az állami televízió szerint a rablás során a vázlat megrongálódott, ezért eldobta.

Egy állami jelentés megállapította, hogy a Görög Nemzeti Galéria biztonsági rendszerét több mint egy évtizede nem korszerűsítették, az akkori rendőrminiszter a biztonsági intézkedéseket „nem létezőnek” nevezte. A galéria több területe a biztonsági kamerák látóterén kívül volt, a riasztók hibásak voltak, hajlamosak voltak indokolatlanul is bekapcsolni. Ráadásul a betörés napján a szokásosnál is kevesebb biztonsági őr volt a galériában a személyzet háromnapos sztrájkja miatt.

A rablás éjszakáján a tolvaj beindította a riasztórendszert, amivel az egyetlen őrt az épület másik részébe csalta. Az őr a rendőröknek később azt mondta, hogy a tolvaj menekülés közben elejtett egy másik Mondrian-olajfestményt.

Néhány hónappal később egy másik nagy visszhangot kiváltó műkincsrablás is történt Görögországban. Közel 80 régészeti leletet loptak el egy ókori olimpiai játékokat bemutató múzeumból. Az ellopott tárgyak pár hónappal később előkerültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!