Autóversenyzés közben kapott szívinfarktust, meghalt a Zsaruk sorozat készítője

2021. június 28. – 09:04

frissítve

Autóversenyzés közben kapott szívinfarktust, meghalt a Zsaruk sorozat készítője
John Langley 2012-ben – Fotó: Todd Oren / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Autóversenyzés közben kapott szívinfarktust, 78 éves korában meghalt John Langley, a Zsaruk (Cops) című tévéműsor egyik alkotója, írja a CNN.

Langley szombat délután 3 órakor halt meg Mexikóban, az alsó-kaliforniai Coast to Coast Ensenada-San Felipe 25 nevű off-road versenyen.

A verseny főszervezője azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy a mentősök gyorsan reagáltak, de nem sikerült megmenteni Langley-t.

Langley volt a Zsaruk című tévéműsor egyik executive producere, ami a magyar tévében is futott. A Zsaruk valódi rendőröket követett a járőrözésük során, a kamerák előtt fogtak el, üldöztek, vagy tartóztattak le bűnözőket a főszereplők.

A műsor 1989-ben mutatkozott be a Fox csatornán, és majdnem harminc évig, 2020-ig futott. A CNN is megjegyzi, hogy a Zsaruk megszűnéséhez hozzájárulhatott az a vita, ami az Egyesült Államokban robbant ki a rendőri túlkapásokról. Mindenesetre a műsor formátuma óriási befolyással volt a tévéműsorokra, a mai napig láthatóak a hatásai a realityműsorokban.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!