Vidnyánszky Attila nem támogatott, állítja a Karinthy élére kinevezett 28 éves színházigazgató

2021. június 6. – 19:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy csütörtöki napon, néhány héttel ezelőtt épp a zöldségestől ment hazafelé Berettyán Nándor, amikor csörgött a telefonja. A 28 éves színész szerint Szabó László, a Teátrumi Társaság főtitkára ekkor közölte vele, hogy fiatal igazgatót szeretnének a Karinthy Színház élére, és rá gondoltak. Berettyán, aki a Kaposváron Vidnyánszky Attila osztályában végzett színészként és azonnal a Nemzeti Színházba szerződött, majd négy évad után színházigazgató lett a Partizánnak adott interjút.

Nem kellett pályáznia vagy írásos tervet beadnia a pozíció elnyeréséhez, az ajánlatot csak többhetes gondolkodás után, múlt hét pénteken fogadta el.

A döntését azzal indokolta, hogy az egész generációjáról szeretné bebizonyítani, hogy képes színházat működtetni. Azt reméli, hogy a kinevezése precedens értékű lesz.

Szerinte azért rá esett a választás, mert a kezdetektől fogva érdeklődött a rendezés iránt is, a színészi tanulmányai alatt is rendezett már. Emellett azt is láthatták rajta, hogy mert döntéseket hozni és azokért vállalja is a felelősséget.

Berettyán korábban semmilyen gazdasági társulatot nem vezetett, könyvelési tapasztalata kizárólag egyéni vállalkozóként van, a Karinthy pénzügyeit saját bevallása szerint egyelőre nem érti teljes mértékben, bár már bement „megnézni a számokat”, bízik abban, hogy ebbe bele fog tanulni. Ebben elsősorban Major Attila „mindenes” segítségére számít, mert ő már 1993 óta ott van és mindenre rálát – mondta Berettyán.

Az interjúból kiderült még, hogy:

  • a korábban magánszínházként működő Karinthy most állami támogatásból fog működni, ennek az összege az idei évre még nem ismert, de tavaly 130-140 millió forintnyi volt Berettyán szerint,
  • az új igazgató nem tudja pontosan, hogy az érkezése előtt beadott pályázatokban összesen mekkora összegre pályázott a színház, de szerinte 200 milliós állami támogatás kellene ahhoz, hogy állandó társulattal működhessenek,
  • Berettyán korábban egyetlen előadást sem látott a Karinthy Színházban, most egy fiatal alkotógárdát szeretne ott összehozni, garanciát is kapott arra, hogy ezt megteheti,
  • a színházigazgatói pozícióval párhuzamosan megtartja a társulati tagságát a Nemzeti színházban de „csökkenti a jelenlétét” (ezt azzal indokolta, hogy így kevesebbet keres majd, mintha külsősként játszana és számlázna).

Nem érzi problematikusnak, hogy releváns színházvezetői tapasztalat nélkül őt Vidnyánszky mint a saját tanítványát és a saját társulatának a tagját nevezte ki egy színház élére. „Hát kit nevezzen ki? Engem ismer” – kérdezett vissza Berettyán, majd gyorsan azt is hozzátette, hogy szerinte az egykori osztályfőnöke valójában nem is támogatta a kinevezését, mert folyamatosan le akarta beszélni arról, hogy ezt elvállalja.

„Nem úgy van, hogy ő [Vidnyánszky] kitalál valamit és az lesz, ez ezerszer bonyolultabb ennél”

– ezt reagálta Berettyán arra a felvetésre, miszerint Vidnyánszky omnipotens alakja a magyar színházi világnak és ma már szinte kizárólag az ő döntése az, hogy mely társulatok, produkciók tudnak finanszírozást szerezni. A Karinthy újdonsült igazgatója úgy látja, hogy bár valóban nagy befolyással rendelkezik az egykori osztályfőnöke, de vannak még más érdekkörök például Alföldi vagy Ascher körül, csak nekik nincs akkora lobbierejük.

„El kellene jönnie egy olyan fordulatnak a magyar színházban, amikor nem foglalkozunk ennyit a politikával”

– mondja Berettyán, aki azt ígéri, hogy nem fog politikai témákhoz nyúlni, mert az csak tovább mélyítené a szakadékot a két oldal között. A FreeSZFE közösségének pedig azt üzeni, hogy ha Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ők szabadon tanulhatnak az egyetemen, akkor ő biztos benne, hogy ezt a szabadságot tényleg meg fogják kapni, azzal pedig semmit nem fognak elérni, hogy ha nem mennek be az egyetemre.

A teljes beszélgetést a Partizán csatornáján itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől