1,6 milliárd forintos állami támogatással készül film a merész magyar huszárról

2021. május 07. – 10:21

frissítve

1,6 milliárd forintos állami támogatással készül film a merész magyar huszárról
Trill Zsolt, a Hadik főszereplője – Fotó: Rózsa Erika

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan a jövő év nagyköltségvetésű, magyar történelmi filmje: Hadik címmel mozifilm készül Hadik András XVIII. századi huszárról, írja a Nemzeti Filmintézet pénteki közleménye. A filmszakmai döntőbizottság 1,6 milliárd gyártási támogatást szavazott meg a filmnek.

A Hadik főszereplője Trill Zsolt lesz, a rendező Szikora János, a forgatókönyvíró Kis-Szabó Márk. Feltűnik benne még László Zsolt, Mucsi Zoltán, Hirtling István és László Zoltán is.

A közlemény szerint a Hadik egy sodró kalandfilm lesz, ami „a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével.”

Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadik-ból, amelynek főhősét két erő kormányozza: a bátorság és a becsület. Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, tovább ragadja hőseit és a nézőt

– idézi a közlemény az alkotókat.

A forgatás a tervek szerint ősszel kezdődik, a film 2022 végén kerülhet a mozikba.

Az NFI honlapján található filmszakmai döntésekből kiderül, hogy készül egy új János Vitéz-feldolgozás is, Bergendy Péter rendezésében, Köbli Norbert forgatókönyvére a bizottság 4 millió forint támogatást ítélt meg.