Magyar nyelvű Youtube-csatornát indított a Deutsche Welle

2021. április 29. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

DW Magyar névvel magyar nyelvű Youtube-csatornát indított a Deutche Welle német közszolgálati adó.

A Deutsche Welle közleményében azt írta, hogy a magyar a 31. olyan nyelv, amelyen elérhetővé tetszik tartalmaik egy részét. Az első már megjelent videókat megnézve ez praktikusan azt jelenti, hogy magyar feliratokkal vagy narrációval látják el anyagaikat, de van már Magyarországon készült miniriportjuk is, ezt a Szabolcs utcai hajléktalan kórház bezárásáról forgatták.

A Deutshe Wellének többször is volt magyar adása, 1962 és 1977, valamint 1993 és 1999 között. A Peter Limbourg vezérigazgatót idéző közleményben az áll, hogy Közép- és Kelet-Európában a kormányokkal kritikus szerkesztőségek számtalan akadállyal küzdenek munkájuk során, és gyakran fel is kell adniuk, ezért is jött el az ideje a DW Magyarnak, ami elsősorban a 20 és 35 év közötti korosztályt célozza meg. Azt írták, egyszerre szeretnének reagálni a közönség egyre növekvő információigényére és a sajtószabadság korlátozására.

A DW Magyar több sorozatot is indít, az Europeo című magazin egy-egy epizódjában ugyanazt a témát járják körül különböző európai perspektívákból, míg az Untold Stories-ban a célközönséggel megegyező korú fiatalok mutatnak be érdekes embereket és megható történeteket.

A magyar nyelvű csatorna tíz szerkesztővel, riporterrel kezdte meg működését, a munkatársak Németországban és Magyarországon dolgoznak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!