Másodjára is legyőzte a rákot Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa

2021. április 26. – 17:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Rolling Stones 73 éves gitárosa, Ronnie Wood másodjára is legyőzte a rákot, írja a Sky News a zenész The Sunnak adott nyilatkozata alapján.

Ronnie Wood a brit bulvárlapnak beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt, egy rutinellenőrzés során kissejtes tüdőrákot állapítottak meg nála, mostanra azonban már újra jól van.

„Nagyon sok nehézséggel kell mostanság megküzdenem, de a gyógyulásom ideje alatt meg kellett tanulnom ezeket elengedni” – nyilatkozta Wood, aki 2017-ben gyűrte le először a tüdőrákot.

Mint mondta, 2017-ben arra is felkészítette magát, hogy végleg búcsút mondjon feleségének, Sally Humphreysnek (akivel ekkor öt éve voltak házasok), valamint az előző évben született ikerlányainak, Gracie Jane-nek és Alice Rose-nak.

Mivel ragaszkodott ahhoz, hogy a haját ne veszítse el, a kemoterápiát elutasította, a betegség miatt tüdeje egy részét azonban el kellett távolítani. Állítása szerint az újabb diagnózis már meg sem lepte különösebben, az orvosának csupán annyit mondott:

„Csak szedjétek ki belőlem!”

Ronnie Wood állítása szerint napi 25-30 szál cigarettát szívott el több mint ötven éven át, 2016-ban azonban egészségügyi megfontolásból leszokott a dohányzásról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!