Utcát neveznek el Törőcsik Mariról határszéli falujában

2021. április 18. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Utcát neveznek el Törőcsik Mariról Velemben, ahol szobrot is állítanak a pénteken elhunyt színésznőnek. A Nemzet Színészének közel ötven éve a Vas megyei falu volt az igazi otthona.

Szobrot kap és utcát neveznek el Velemben Törőcsik Mariról. Erről a falu polgármestere, Bakos László beszélt a Riposztnak, megrendülve még a színésznő pénteki halála után. 2018-tól Törőcsik Mari a település díszpolgára és évtizedek óta a lakója volt – bár Budapesten is volt lakásuk, igazi otthonának Velemet érezte.

Törőcsik férjével és élete párjával, Maár Gyulával, 1973-ban járt először a Kőszeg melletti, Alpokalján lévő faluban, amibe első látásra beleszeretett. Egy visszaemlékezése szerint sorsszerű volt a találkozás:

„Bejöttünk Velembe. Megálltunk egy ház előtt. És azt mondtam: itt szeretnék élni! Egyetlenegy eladó ház volt. Az, ahol véletlenül parkoltam. Odavitt az Isten.”

Törőcsik Mari péntek hajnalban, 85 éves korában halt meg. Vasárnap a Nemzeti Színház előtt sárga rózsákkal és portréival emlékeztek a színésznőre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!