Megosztott Minőségi Újságírás Díjat kapott a Telex kárpátaljai Tisza-szennyezést bemutató videója

2021. április 16. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Minőségi Újságírás Díj zsűrije megosztott díjat osztott ki a márciusi pályázatok között. A díj egyik nyertese a Telex A szemét útja a Tiszán: Ukrajnától Magyarországig című videója volt, melyben bemutattuk, hogy évről évre rengeteg szemét érkezik Magyarországra a Tiszán keresztül, a helyzet megoldása viszont nem olyan egyszerű. Az összetett gazdasági, környezetvédelmi és szociális probléma fő forrása Ukrajna, Kárpátalja.

(A feliratot pedig ne felejtse el a kisfilmhez bekapcsolni a YouTube-on):

A megosztott díj másik nyertese a Direk36 szerzője, Panyi Szabolcs lett, aki a Magyarország kínai közeledése mögötti titkosszolgálati szálakról írt, ez itt olvasható.

A zsűri három további anyagot emelt ki a nevezettek közül,

  • Kocsis Árpádnak a Mércen megjelent írása Jair Bolsanaro felemelkedéséről és a brazil belpolitika elmúlt fél évtizedéről
  • A Nyugat.hu a Vas megyei hulladéggazdálkodási biznisz mögött komplex anomáliákat tárta fel
  • Bodnár Zsolt a Qubit-on pedig a Fudan Egyetem magyar és kínai állami hátszelének a magyar felsőoktatásra gyakorolt lehetséges hatását mutatta be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!